A ​történetírás nagyon hosszú ideig a népek eredetmitoszával, az uralkodóházak és háborúik historiájával, majd pedig az állam történetével volt egyértelmű. Olyan sokáig, hogy ez az értelme a köztudatban – olykor a szakmai köztudatban is – itt-ott máig kísért. Pedig századok óta, hol alig láthatóan, hol követelőzőbben, van egy másik történelem is, amely tagadja a hagyományos képet, többet, mélyebbet akar tudni az emberi lét múltbeli kiterjedéséről.
Ezt a másik történelmet kívánja tanulmányával a szerző szolgálni. Arról szeretne szólni, aki a hagyományos történelemkönyvekből rendszerint kimarad: az átlagemberről. A közemberről – többszörös szűkítésben: mert a százarcú létből a végső kérdést, az életben maradás esélyeinek ügyét teszi alapszempontjává. S az életbiztonság dolgát viszont meglehetősen kis időegységben és térdarabkán vizsgálja: a szülőföldi tájak történetének abban a százéves szakaszában, amely 1848-at megelőzte.

Történelmi múltunk jeles napjairól ma már sokat tudunk; annál kevesebbet az „ünnepeket érlelő” hétköznapokról, a szürkének nevezett tömeg, a nép életéről. Arról az életről, amelyről oly sajátosan, de híven vallanak az elkövetett bűnök és az elszenvedett büntetések. A szerző, a felvilágosult abszolutizmus időszakának kiváló kutatója a korabeli rabtabellák alapján ad lenyűgözően érdekes képet a XVIII. század végi bűnesetekről s az igazságszolgáltatás korántsem egységes és következetes működéséről. Megtudhatjuk, kik és miért „időztek” hosszabb-rövidebb ideig a megyék vagy városok börtöneiben, milyen bűn-cselekmények voltak a leggyakoribbak, hogyan változott vidékenként egyes bűntettek megítélése, a büntetések módja és mértéke.
Ez az alapvető jelentőségű munka szinte egyedülálló vállalkozás a magyar jogtörté-netírásban. Olyan könyv, melyet haszonnal és élvezettel forgathat szakember és laikus egyaránt.

Grünwald ​Béla nevét bizonyára kevesen ismerik, a 19. századi, felvidéki származású politikus és történész nem írta be a nevét az örökkévalóságba. Lackó Mihály tanulmánya több, mint történelmi dolgozat: olyan munka ez, mely tetten éri a sorsképződést a történelem és a személyiség metszésvonalaiban. Egy személy elbukását ábrázolja és elemzi, a pályafutás buktatóin átvergődő, ám végül az öngyilkosságot választó életutat mutatja be. A történelem kínálta szerepek, a bennük való feszengés, a társadalmi kompromisszumok és felemás lázadások sora: ez a históriai oldal; egy személyiség ambíciói, belső és külső konfliktusai, a neurózisokba való menekülés és a velük való küzdelem, a törekvés az önismeretre, a kínlódás a szerepekkel ez a pszichológiai oldal. A lehetőségek terét a történelem határozta meg: a társadalmi porondon való fellépést csakúgy, mint azt a szellemi horizontot, melyben a személy bemérhette cselekvéseit és önnön kvalitásait, illetve fogyatékosságait. Grünwald nem volt zseni, és éppen ezáltal vált vizsgálhatóvá életútjának példáján a személy (psziché)történelem reláció feszültsége. Lackó Mihály e tanulmánya remekmű a maga nemében.

Harcostársai és barátai írják meg ebben a kötetben visszaemlékezéseiket a Horthy-korszak legjelentősebb polgári politikusáról, aki a legnagyobb utat tette meg, amíg az uralkodó osztály, az ellenforradalmi rendszer szolgálatától eljutott a magyar nép igazának képviseletéig, az antifasiszta harc vállalásáig, végül a sopronkőhidai mártírhalálig.