A ​csillagok világa családregény. Vámos Miklós ezúttal kevéssé követi e műfaj hagyományait. A szöveg trialógus, hárman beszélnek. Később négyen, végül hatan, noha a beszélők személye nem változik.

Kis japán faluban vagyunk, a második világháború előtt. Derék, dolgos férj kerül a szép parasztlánynak, de a fiatalasszonyra a falu földesurának vásik a foga. A férfinak el kell hagynia családját, a városba kerül, feleségét pedig csakhamar eladják egy nyilvános házba. A férj később háborúba megy, és amikor új emberként hazatér a hadifogságból, már tudja, mit kell tennie.

Egy ​kis társaság, mely néhány eléggé bizonytalan foglalkozású emberből verődött össze és titkos pálinkafőzésből igyekszik meggazdagodni, egy csodálatos szer segítségével átteszi működése színterét az ókori Pompejibe. Hamar beleszoknak az új életkörülményekbe. Folytatják nemes mesterségüket és néhány újítást is bevezetnek: a gladiátorokat megtanítják futballozni, a római előkelőségeket bridzselni, a lányok körében meghonosítják a bubifrizurát…

Tizenhat esztendeig várt Jorge Semprun, hogy az idő megérlelje benne A nagy utazást. Várt türelemmel, önfegyelemmel, hogy emlék és gondolat, és mindaz, amit közölni akar az emberiséggel, megtisztuljon az esetlegesség salakjától, tiszta és természetes kapcsolatokba, hajlékony és szigorú rendbe rendeződjön.
Négy napig utazik Jorge Semprun, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Formentor-díjas könyve, A nagy utazás, ennek a négy napnak a története. De csak szerkezetileg ennyi a regény időtartama: Semprun mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az „utazás” előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit életéből lényegesnek, közölnivalónak érez.
A francia kritikák nagy műnek nevezik Semprun könyvét. Valóban, erről az iszonyatos, megrázó témáról még soha ilyen modern, ilyen fegyelmezett művet nem írtak.

…[A] földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak görnyedt hátú, kaftános-föveges, ősz kecskeszakállat viselő ármányos rabbinusok vegyülnek el, és támaszkodnak-dőlnek maguk is a düledező sírokra, girbegurbán sűrűsödő kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a XVI. században életre keltette a Gólem nevű szörnyet, hogy az álljon bosszút a zsidóság nevében mindenért.
Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták… – képzel kívánatos ellenséget a „holdvilágos boszorkányéj-hangulatú” helyszínre Simonini kapitány, és munkához lát.

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét aratta ezzel a regényével az olasz szemiotika-professzor. A súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regény: krimi. A rózsa neve persze nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén!) nem kapna választ arra a kérdésre, hogy miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk…

A háború utáni finn költészet és próza kiemelkedő alakja, Lauri Viita 1916. december 17-én született Tampere elővárosában, Pispalában. Úgyszólván minden írásának cselekménye szülővárosában játszódik. A végtelen bennünk van című regényben is a szülőhely tájait örökíti meg.

A Rougon-Macquart ciklus Állat az emberben című kötete, bármily különös is ez Zolánál – vérbeli bűnügyi regény. Zola indítéka természetesen nem azonos a detektívregény-írókéval, célja ezúttal is a környezet és életmód, a társadalmi és biológiai körülmények hatásának vizsgálata. Ebben a regényében azonban olyan területen folytatja tanulmányait, olyan súlyosan terhelt figurákon végzi vizsgálatait, hogy – talán szándéktalanul – izgalmas bűnügyi történettel, érdekes kriminálpszichológiai tanulmánnyal lepi meg olvasóit. A cselekmény két szálon fut: az egyik egy lány megrontásának és megrontója szörnyű bűnhődésének története, a másik pedig egy alkoholista szülőktől származó, roncsolt idegzetű emberé, akit terheltségében szüntelenül a legiszonyúbb bűn, a kéjgyilkosság kényszere kísért…

Önéletrajzi novellaciklu ez a könyv. Visszaemlékezések a költő gyermekkorára. Az első novella egy nyári szünidőr a walesi hazában, a dombos-völgyes pázsitos tájon. Az otthoni környezet már kevésbé derűs. Sírva menekül haza onnan mamájával a szünidőre meghívott városi pajtás. A többi történet: mozaikképek nyirkos lebujokból, éjjeli pillangókról. Ez a könyv mint költői vázlatkönyv éppoly izgalmasan érdekes, akár a nagy festők vázlatkönyvei, amelyeken keresztül személyesebb ismeretséget kötünk a művésszel, mint amikor a teljes nagy orkeszter megszólal a vásznon. És az itt-ott elrajzolt, itt-ott elnagyolt vázlatok mégis legalább annyit elárulnak a művész tehetségéből, mint az aranykeretes díszruhájukat viselő képek vasárnapi pompája.

Waltari regénye az Újtestamentum világába viszi el az olvasót. Szemünk előtt elevenednek meg Jézus életének eseményei, érthető-érthetetlen csodák tanúi leszünk mi is, míg a Biblia rendkívül érzékletesen megjelenített tájait járva megismerkedünk mindazokkal, akik részesei az evangéliumi történetnek.

Börleszk avagy nincs többé magány. A világhirű amerikai szerző egyik legfontosabb munkáját – több kritikusa szerint fő művét – végre ismét kezében tarthatja a magyar olvasó.