A kígyó novelláit még a nagybeteg író válogatta, a kiadóhoz intézett levelében indokolva, hogy ifjúkori – vagyis 1944 előtti – írásaiból miért ezeket a novellákat, útirajzokat javasolja kiadásra.

Sziművek, novellák, filmforgatókönyv, egy párbeszéd esszéregénye, valamint tanulmányok, esszék, cikkek, az élet és a gondolkodás, a művek és a művészet korunkat foglalkoztató nagy kérdései fölött való töprengések, amelyeket több mint három évtizeden át (s 1957-től az Új Ember szerkesztőségi munkatársaként) vetett papírra, egyszóval: Pilinszky János szinte láthatatlanul, korallszigetszerűen növekedett s nagyrészt ismeretlen prózai munkásságának gyűjteménye ez a kettős kötet, amely mind stílusának, mind pedig a gondolkodásmódjának és ihletének tekintetében a Trapéz és korlát, a Harmadnapon és a Szálkák költőjének költészetével egynemű szöveg. „A versek-ből ismert Pilinszky-hang ezekben is megszólal – állapítja meg költészet es próza kapcsolatáról a kiadvány előszavában Jelenits István, a gyűjtemény összeállítója, s szinte az aláírásnál is meggyőzőbben hitelesiti őket.” Ami pedig ezt a prózairói magatartást illeti, Pilinszky, „mióta tollat fogott a kezébe – olvashatjuk az előszóban, a Szent Ágoston-i vallomás-irodalmat művelte, akár verset írt, akár prózát. Nem úgy, hogy folyton önmagát elemezte, árulta volna: Rousseau magamutogató híúsága teljesen įdegen tőle. A szó megszokott értelmében nem is föltétlenul lírai a prózája, inkább tartozkodó, tárgyilagosságra törekvő. Mégis minden írása vallomás, gyónás, s az olvasót is arra készteti, hogy öszinte legyen önmagához, s nézzen szembe az emberi lét végső kérdéseivel.”

Az ​ötvenes évek közepétől adta közre Tatay Sándor ötkötetes családregényét. Az első kötet – Klára (eredetileg A Simeon ház címmel) – 1955-ben, folytatása, A második leány 1956-ban, a Kenyér és virág 1959-ben, A nyugati kapu 1962-ben, Az ítélet napja 1964-ben látott napvilágot. A dunántúli faluban élő Simeon család története – a család széthullásának, az ősi házból kikerülő utolsó generáció tagjainak életsorsa – a század tízes-húszas éveiben játszódik, s történetük mellett az író impozáns, színes és hiteles tablókban vonultatja föl a korszak társadalmi, politikai életét – a hátteret.

Traven életművének egyik legjelentősebb alkotása Mexikóban játszódik, a huszadik század első évtizedében. Szereplői a fakitermelésre szegődött nincstelen nyomorultak, akik embertelen körülmények között dolgoznak, hogy soha meg nem fizethető adósságaikat törlesszék. Közöttük dolgozik Cándido, az indián paraszt is, aki kölcsönszerzésre kényszerült, hogy feleségét tisztességgel eltemethesse; így került a monteriára, ahol a vadon élővilága is kevésbé veszedelmes, mint a munkafelügyelők. A gyötrelmek és megaláztatások azonban nem tudják megtörni az embereket; az akasztottak, a kikötéssel járó kínokon edzett munkások puszta kézzel támadnak hajcsáraikra, emberi méltóságuk kivívásáért.

A regény előterében 17. századi kalóztörténet áll: észak-afrikai kalózok meglepik egy francia főnemes birtokát, s a kincsekkel, személyzettel együtt elhurcolják Alaine-t, a grófkisasszonyt is. Ha sikerül eljutniuk Isztambulba, a lány a szultán háremébe kerül, s onnan élve többé nem jut ki. Anselmus Alaine megszabadításáért indul harcba, s a kalandok során szenvedélyes szerelem ébred benne a lány iránt.

Örkény István az itt olvasható regény témáját először filmnovella formájában dolgozta fel 1954-ben, majd Bacsó Péterrel és Makk Károllyal forgatókönyvet írt belőle. Az 1955-ben benyújtott forgatókönyvet – a rendező Makk Károly lett volna – a filmgyár vezetői nem hagyták jóvá. Kevéssel utána a témából regény írásába kezdett, de a mű töredékben maradt. Jelen kiadás a befejezetlen regény szövegét tartalmazza.

A ​13. század utolsó harmadát a történészek a feudális anarchia korának nevezik. Az ország erejét állandósult belső viszályok emésztik fel, a tegnapi szövetségesek mára ellenségek, hogy holnap talán ismét érdekszövetségre lépjenek. A Kőszegiek, a Gut-Keledek, a Csákok kiskirályként szabdalják szét az országot; külön államot jelent az államon belül az egyház szervezete, és megintcsak más érdekeknek engedelmeskednek a tatárdúlás után behívott kunok.

1866. december 21-én született Tömörkény István, a századelő nagy elbeszélője, a zsellérek, kubikosok, vízenjárók és kétkezi munkások, a célszerű szegény emberek életének hűséges krónikása, aki – ahogy Móricz Zsigmond írta róla – „a tudós alaposságával, a gyűjtő szenvedélyével, a művész újrateremtő géniuszával s az igaz ember emberségével” rögzítette örökérvényűen egy immár letűnt világ, a régi paraszti élet tragikumát és szépségét, fájdalmait és örömét, kegyetlen törvényeit és fénylő derűjét. Születése századik évfordulóján legjobb novelláinak e válogatásával tisztelgünk Tömörkény emléke előtt.

„A kör bezárul: a gimnazista, aki a Kutatóárok-ban elindul, hogy szembe találja magát a nagy európai csend fél százada után az első világháború kataklizmájával, nyugtalan, belsőleg meghasonlott férfivá érik a Rézkor két háború közötti korszakának évtizedében. A Gyilokjáró-ban már csak hat esztendőt igyekszik feltérképezni, 1933–1939 között, a nagy európai s még inkább a hazai események síkján, de éppúgy saját sorsában is, amelyet magán-világtörténelemnek nevez.” Passuth László

Az ​író vallomása: „Onnan kezdem önéletrajzom történetét, amikor – tizennégy éves korom küszöbén – kitör az első világháború. Ettől kezdve annak az évtizednek feltérképezése, melyet ebben a könyvben megkíséreltem, csak úgy volt lehetséges, ha egy felnövő fiú külső és belső életét egybe tudom kapcsolni azokkal a világtörténeti eseményekkel – sorsfordulatokkal, háborúval –, melyeknek tanúja voltam s különös módon néha kissé szereplője is.

Az ​Udvari asszony regényének nevezhetnénk ezt a művet, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfi-erényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein, azt, hogy legyen benne valami „démoni tárgyilagosság” önmagával és az udvarokkal szemben, azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne.