-
Leletek
0Másfél évszázaddal ezelőtt – a fényképezés feltalálásával – megszületett az emlékek rögzítésének az a módja, amellyel megmenthetővé lettek az egyéni és kollektív emlékezet múlandó élményei…
…A szerkesztők – mint a régészek – leletfeltárást és gyűjtést végeztek és ennek eredményét kapja kézhez az olvasó. Időrendben, egymásra épülő metszetekben rétegződik az anyag, mely nem a nevek, hanem a teljesítmény, s az új, időteremtette jelentések érvénye alapján rendeződött össze. Sok fényképezőről – akiket valaha oly nagy tisztelet övezett -, kiderült hogy esetlegeset alkotott, másokról, akiket korábban számba se vettek, hogy maradandót.
Kötetünk nem törekszik, hisz nem is törekedhet a teljességre. Igénye egy van csupán: a magyar fotográfia még meglehetősen ismeretlen múltjából, képanyagából olyan válogatást nyújtani át az olvasónak, amelyet kedvvel és sokszor lapozhat át; amely klasszikus művek és új felfedezések élményét ígéri; képeskönyv, mint vállalt elődei: Rosner Károly 1939-es és Kaukovszky Tamás 1945-ös Magyar fényképezése, a Magyar fotóművészet 1961-62-es kötetei, melyeket Vadas Ernő szerkesztett, vagy az 1971-ben megjelent Fotografia Hungarica (Szántó Tibor összeállításában). Tükör, amely önnön képünket adja vissza. Híradás, amely másokról tudósít. Nyom, amely jelen (és volt) létünkről őríz üzenetet. -
-
-
-
Turisták lapja. XXXVIII. évfolyam
0XXXVIII. évfolyam, 1-10. szám egybekötve.
Az öt műmelléklettel együtt összesen hatvannégy fényképpel és tizenhárom rajzzal. -
Matatuháton Afrikában
0A matatu bármilyen négy vagy több kerékkel ellátott géperejű jármű lehet, amely emberek szállítására alkalmas: furgon, mikrobusz, kisteherautó. Ez az igazi afrikai tömegközlekedési eszköz. S ebben az esetben a tömeget szó szerint kell érteni. A matatu szó ugyanis azt jelenti: még három. Üzemeltetői a „nincsen olyan rakott szekér, amire még nem fér” elv alapján zsúfolásig tömik járműveiket, s csak akkor indulnak útnak, amikor már az ütközőkön is lógnak az utasok. Túlnyomórészt ilyen matatukon (illetve néha vasúton, csónakon, hajón és gyalog) utaztuk be egyetemista korunkban Kelet-Afrika hat országát (Tanzánia, Kenya, Uganda, Ruanda, Burundi és Zaire) a nyolcvanas évek közepén. Az utunk során szerzett élmények, tapasztalatok és benyomások összegzése ez a kötet. Arra törekedtünk azonban, hogy könyvünk ne csak egyszerű útinapló legyen, hanem annál több: olyan mű, amely kalandos útleírás, de egyben ismeretterjesztő olvasmány is, amely szórakoztatva tanít, s amelyben a tárgyszerű ismertetéseket az átélt élmények hitelesítik. Végzős földrajz, illetve geológia-néprajz szakos egyetemistaként hat hónapos, saját erőből szervezett tanulmányútra mentünk Afrikába. Egyik fő célunk az volt, hogy a Kelet-afrikai-árokrendszer vulkanizmusát vizsgáljuk, míg a másik az, hogy mi is végigjárjuk azt az útvonalat, amelyet a legsikeresebb magyar földrajzi felfedező, gróf Teleki Samu járt be expedíciójával a múlt század végén. 16 ezer kilométert tettünk meg Afrika földjén, tizenhárom aktív, szunnyadó vagy kialudt tűzhányót másztunk meg, sok száz millió éves ősi kőzeteket, illetve napjainkban keletkezett korallmészköveket kopogtatunk végig, huszonhat kiló kőzetmintát gyűjtöttünk, szállítottunk haza és elemeztünk, megismerkedtünk Afrika állat- és növényvilágával és az afrikai emberekkel. Könyvünk leírja kalandjainkat a burundi börtön mélyétől Afrika legmagasabb hegye, a csaknem 6 ezer méteres Kilimandzsáró tetejéig, az Indiai-óceánban fekvő Zanzibár szigetére egy hánykolódó lélekvesztőn végigszenvedett úttól a Kongó-medence esőerdejében meghúzódó pigmeus táborban tett látogatásunkig. Az olvasó megismerkedhet Kelet-Afrika geológiájával, legközebbi rokonaink, a csimpánzok és az erdei gorillák életével a külön az ő számukra fenntartott nemzeti parkokban; megtudhatja, milyen történeti és ökológiai háttere van a napjainkban is zajló ruandai-burundi konfliktusnak, figyelemmel kísérheti a Teleki-expedíció történetét, átélheti velünk együtt, milyen napokon keresztül vizesgödörtől vizesgödörig vándorolni a kősivatagban, ismét megbizonyosodhat annak igazságáról, hogy a mi népünk a legelterjedtebb, mert magyarokkal a világon bárhol össze lehet találkozni; kitanulhatja, hogyan lehet Afrikában a legsikeresebben alkudozni, s végül, de nem utolsósorban az is elmeséljük neki, hogy milyen érzés utazni matatuháton Afrikában.
-
-
A Kaukázus – a népek hegye
0A Kaukázus – a szivar alakú hegység Európa és Ázsia határán, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között – rendkívül izgalmas része földünknek. Völgyeit, tengerpartjait, közvetlen környékét több mint 50 nép lakja. Nagy történelmi menedékhely, ahol a népvándorlás máshol elsöprő erejű hullámai megtörtek, amely túlélt világhódító hatalmakat, Rómát, Bizáncot, arabot, perzsát, tatár-mongolt, törököt, amely biztonságos szigetként állt a körülötte hullámzó-dúló nagy háborúkban, be-befogadta a már ott lakók mellé a veszteseket, a menekülőket, megteremtette számukra is a továbbélés, a fennmaradás lehetőségét. Így alakult ki évezredek során a Kaukázus sajátos nemzetiségi mozaikja, amely a maga sokszínűségében mégis valamiféle egységet alkot, kaukázusi kultúrát, gondolkodásmódot, szokásrendet és etikát, amely mindmáig hatása alá vonja azokat, akik tartósan idekerülnek.
A szerző – két utazása során – bejárta a hegység és a környék jelentős részét, bepillantást nyert az ott lakók életébe, és különös előszeretettel kereste fel a helyi tudósokat: történészeket, régészeket, nyelvészeket, etnográfusokat, akik fel-felvillanthatták előtte a Kaukázus múltjának egy-egy darabját. Ott szerzett ismereteit kiegészítette mindazzal, amit régi és mai utazók, kutatók könyvei kínáltak. A tájékozódásban nagy segítségére voltak magyar tudósok is, akik egy-egy részterület kiváló ismerőiként adták gondolataikat, tudásukat e kötethez. -
-
-
Turisták lapja. XXXIX. évfolyam
0XXXIX. évfolyam, 1-12. szám egybekötve.
76 képpel, 2 rajzzal, 1 alaprajzzal és 6 műmelléklettel. -
Görög-római szöveggyűjtemény
0Az ókori görög és római történelem írásos forrásai három módon maradtak ránk: kőre vagy fémre vésett feliratok formájában; a többnyire Egyiptom homokjában megőrzött papirusztekercseken; valamint – a középkori kódexmásolóknak köszönhetően – kéziratos könyvek, vagyis kódexek szövegeként. A tankönyvhöz szorosan illeszkedő forrásgyűjtemény bő válogatást nyújt mindhárom forráscsoport reprezentatív darabjaiból.
A kötet összeállításánál arra törekedtünk, hogy a görög és római történelem meghatározó eseményeit legalább egy-egy rövidebb forrás érzékeltesse, a jelentősebb szemályiségek (pl. Periklés, Caesar, Augustus, Diocletianus) tetteit azonban több dokumentum segítségével világítsuk meg. Egy-egy gyakori vagy fontos történelmi toposz különféle változatait és ezek fejlődését is bemutatjuk.
A magyar olvasók e forrságyűjteményben olvashatják először Muwattalli hettita uralkodó Wilusát, vagyis Tróját megemlítő levelét, valamint több kisebb felirat és papirusz fordítását. -
-
-
-
-
Eltemetett dicsőség
020. század egyik legnagyobb horderejű fejleménye a Szovjetunió kialakulása és világhatalmi státuszra való emelkedése. Ez utóbbiban döntő szerepet játszottak a szovjet tudósok. A Szovjetunió technológiai-katonai vetélkedése az Egyesült Államokkal, amellett hogy izgalmas, fordulatokban gazdag történet (a szovjet atombomba az amerikai hű mása a sikeres kémkedésnek köszönhetően), alapvetően határozta meg az emberiség közelmúltjának történelmét.
Hargittai István tizennégy nagy szovjet tudóst kelt életre legújabb könyvében, személyes ismeretségeire, interjúkra, levéltári és egyéb anyagokra támaszkodva. A hátteret a szovjet történelem meghatározó korszakai nyújtják, a szovjet hatalmi rendszer kialakulása, a Nagy Honvédő Háború, a háború előtti és háború utáni sztálini terror, a hidegháború évtizedei, köztük az olvadás, majd a stagnálás kora. -
A református egyház Romániában a kommunista rendszer első felében
0Az elmúlt évek román törvényhozása lehetővé tette a volt román állambiztonsági szolgálat, a rettegett Szekuritáté irattárának vizsgálatát. Az alábbi kötet betekintést kíván nyújtani ebbe a levéltárba és abba a világba, amelyet a szolgálat tartott ellenőrzése alatt.
-
Magyar forradalom
0Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet.
-
A forradalmak kora
0A szerző kiváló angol történész, a londoni egyetemhez tartozó Birkbeck College előadója. Több angol történeti és gazdaságtörténeti szemle szerkesztője, és rendszeresen jelennek meg cikkei is ezekben a lapokban. Érdeklődése sokoldalú, történelmi munkássága mellett a New Statesman kritikusa, Francis Newton álnéven írja zenekritikáit. Elsősorban történeti munkáival vívott ki nagy megbecsülést nemcsak Angliában, hanem szerte Európában és Amerikában is. „A forradalmak kora” „A civilizáció története” című sorozat egyik köteteként jelent meg 1962-ben Angliában.
-
A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon
0Huszár Tibor akadémikus monográfiájának középpontjában Sántha Kálmán világhírű agysebész Akadémiáról való kizárásának, illetve a debreceni Egyetem Ideg- és Elmeklinikájáról történő eltávolításának ügye áll. Sántha Kálmánt 1944-ben az ideiglenes Nemzetgyűlés alelnökévé választják, közéleti szerepvállalása a demokratikus átalakulás időszakában azonban időleges csupán. 1948-ban harcot kezd a helyi hatalmasságokkal, 1949-ben lemond a Magyar Tudományos Akadémián viselt tagságáról, szembeszáll Gerő Ernővel. 1951-ben négy jelentéktelen feljelentő levél, amely szerint egyetemi előadásán a sztahanovista mozgalmat kapcsolatba hozta a neurózissal, ügyét újra napirendre tűzi. A kötet betekintést nyújt az ötvenes évek politikai gépezetébe: az egyetemek, a vidéki helyi társadalmak, a minisztérium-egészségügy világába, az Akadémia testületeibe, valamint abba, hogy a politika és a szigorú pártirányítás, illetve -ellenőrzés minden teret átszövő döntési szintjein hogyan élik át, gerjesztik vagy fékezik e konfliktust. A könyv anyaga kiterjedt levéltári kutatásokon alapul, s függelékében közli a legfontosabb dokumentumok teljes és eredeti szövegét.
-
A korrupció története
0A politikai élet területén tapasztalt korrupciós esetek egyre-másra megrendítik a demokráciába vetett bizalmat. Jens Ivo Engels nagy ívű könyvében szemléletesen leírja, milyen szorosan összefonódott a politikai korrupció a modern állam kialakulásával. A protekcionizmus és a hivatalvásárlás az ancien régime idején még megszokott eszköze volt a politikának, a 19. században viszont már korrupcióként bélyegezték meg ugyanezt. A politikai hálózatok, a kivételezések, a gazdaság és a politika közötti kapcsolatok azonban mégsem tűntek el: botrányok sora rengette meg az új politikai elitbe vetett bizalmat. A fasiszta mozgalmak a tarthatatlan helyzet felszámolását ígérték ám sosem váltották valóra ígéretüket. Jens Ivo Engels (1971), a Darmstadti Műszaki Egyetem újkorral és legújabb korral foglalkozó professzora elmésen érvelő könyvében új megvilágításba helyezi a hatalomgyakorlás mechanizmusait, és rávilágít, hogy milyen szerepet játszik a korrupció a politikában mindmáig.