E kötet Szent István király népi hagyománykörét mutatja be, azt a hagyománykört, amely valaha a magyar nyelvterület egészén, sőt még a határainkon túl is ismert volt, és amely leginkább műfaji változatosságával és tematikai sokszínűségével tűnik ki. Az állam- és egyházalapító király emléke az idők folyamán mondák, legendás hagyományok egész sorát vonzotta magához, és e folklórörökségben a népköltészeti alkotások mellett a hiedelmek és szokások elemei is szép szám-mal megtalálhatók. Mi több: olykor kimutathatóan még a középkori hagyományréteg továbbéléseként. Míg Szent László népi tisztelete a magyarság egyes, honfoglalás előtti képzeteit is tovább éltette, Szent István kultuszát az új hit szakrális miliője és a keresztény király uralkodói ideálja határozta meg. A barokk korral beköszöntő vallási és nemzeti megújulás pedig már mint nemzeti szimbólumot állította újra a középpontba, a szent király profán hagyománykörének is újabb felvirágzását hozva. E történeti rétegek néprajzi örökségének teljes körű összefoglalása és értelmezése e kötet, mintegy a szerző Szent László-monográfiájának méltó társa és folytatása – s mint ilyen, a magyar folklorisztika újabb megkerülhetetlen alkotása.

A ​világirodalom egyik nagy mesterének, a népi értékek felfedezőjének, Boccacciónak elbeszélései ihlették a szerző címadását, amikor előző kötetében egyeten falu, Szék népi prózájának legkiválóbb darabjain kísérte végig az ember életét bölcsőtől a koporsóig.
Nagy Olga újabb válogatása a paraszti élet legnyilvánosabb és egyben legintimebb viszonylatait járja körül: a szerelem, a házasság témaköréből nyújt át a romániai magyar nyelvterület legkülönbözőbb tájairól „hagyományos” és boccacciós hangulatú tréfákat és kimondottan erotikus meséket, elbeszéléseket. Ezekben éppúgy vall magáról és környezetéről a népi mesemondó, mint az ún. igaz történetekben, csupán az elbeszélés struktúrája változik – az én-t felváltja a mesei fordulat: „volt, hol nem volt”.