-
-
Az átalakulás szimbólumai
0A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, amelyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező egyetemes ősi elképzeléseket, az emberi léleknek az istenihez való viszonyát előre mintázó archetípusos tartalmakat.
-
Az ausztriai birodalom némely részeiben tett utazásom jegyzetei 1830
0Szeretett, Kedves Testvérem!
Messze tájokat, idegen földeket vándorolék öszve, s mindazon virágokat, melyeket Hunnai Duna s Tisza mosta gazdag térein vagy Ausztria sziklaváros halmain, Stíria és Illíria setétített, szirtos havassain, vagy az adriai kies tengerpart s édeni olasz föld gyönyörködtető környékein rövid utamban leszakíthaték, koszorúba fűztem, hogy azzal Tenéked szerencsés visszatérésemmel kedveskedjem. Virágim csak ősziek – belőlek font ajándék koszorúm hullékony vala, de hogy hervadhatatlanná tégyem azt a szeretet oltárán, ím, e könyvecskében nyújtom kezeidbe.
Te valál – bátor rám nézt néha kedvetlen, de mégis szép – utazásom legfőbb eszköze. Fogadd örök hálám emlékéül annak rövid rajzoltját. Olvasd egyszerű betűimet azon gyönyörrel, mellyel tollam azokat számodra munkás szereteted kicsin, de szíves jutalmául e néma lapokra tevé!
Kolozsvárt, május 1. napjáníbr>Szerető testvéred,
Pákei Lajos -
Az ég, a vizek és a föld vadjai
0Szigeti Kovács Viktor 1978-ban született Győrben. A Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban szerzett magyar-komparatisztika szakos diplomát. Kortárs magyar irodalommal kapcsolatos kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Bárka, Múhely, Forrás stb.) és tanulmánykötetekben jelentek meg. Első regénye az Először volt az erdő 2015-ben látott napvilágot, amit további három követett: Lúna gyermekei, A táltos, A táltos – Karakondzul éjszakája. Az ég madarai című bestiáriumát 2018-ban adta ki a Corvina Kiadó.
M. Nagy Szilvia 1976-ban született Győrben. Grafikusi tanulmányainak befejezése óta önálló munkákkal foglalkozik. Tíz gyermekkönyvet,valamint Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művét illusztrálta; képeit és tudományos pontossággal készített állatszobrait eddig több mint húsz önálló kiállításon mutatta be. Férjével és rókáival Budapesten él. -
Az egyház a világban
0A magyarországi ökumenikus egyházak bizonyságtétele az amsterdami világzsinat alkalmából
-
-
-
-
Az elhagyatottság angyalai
0Az önéletrajzi ihletésű Duluoz-ciklushoz tartozó regényben Kerouac felvonultatja a beatnemzedék jellegzetes alakjait, főhőse a korszak hírességei (Allen Ginsberg, Neal Cassady és a költő Gregory Corso) társaságában száguld végig néhány hónapon és néhány úton. Az irodalmi odüsszeia elemei: végtelen piálások, lázadás és autóstoppok, csajok és tehervonatok, dzsessz, dzsessz, dzsessz, és persze az Út, amelynek végén Jack talán megtalálja a választ a nagy kérdésre: „Hol a vallás és a filozófia, a buddhizmus helye a Beat misztikájában?”
-
-
-
-
Az élő világegyetem könyve
0Az élet igazságánál nincs szebb és nagyszerűbb erő földön és égen! Milyen nagyszerű és szívdobogtató meggondolni, hogy személyes életerőnk minden más erőnknél erősebb! Hiszen minden tevékenységünk életerőnktől kapja energiáját. De ha ez így van, akkor szükségképpen a jónak, az igaznak kell győznie a való világban is! Tévedés, hogy mindig a rombolás a hatékonyabb, hogy mindig a rossz terjed könnyebben, hogy a jó szükségszerűen mindig lépéshátrányban kell legyen – mert minden létező erők forrása, a Természet szerint az élet igazságának rendeltetett a győzelem!
-
-
Az első szamuráj – Képregény
0Mit keresnek a kalózmacskák 1603-ban Japánban, pont abban az évben, amikor a sógun földbirtokokat adományoz leghűségesebb alattvalóinak? Egész biztosan sántikálnak valamiben! Így hát Geronimón, Teán, Trappolán, Benjaminon és Pandorán a sor, hogy leleplezzék a kalózmacskák tervét, és megtalálják a bűnöst, aki esténként Edo városában gyújtogat, abban a városban, amely később a mai Tokióvá növi ki magát.
-
Az elveszett paradicsom
0Várkonyi Nándor (1896-1974) a harmincas évektől kezdve Pécs szellemi életének egyik legjelentősebb polihisztora, irodalomszervezője volt. Irodalomtörténeti írásai mellett művelődéstörténeti munkássága is jelentős: SZIRIÁT OSZLOPAI című műve méltán vált népszerűvé, több kiadást megért.
Ez a kötet az ELVESZETT PARADICSOM című vaskos kézirat mintegy negyedét tartalmazza, a Sziriát Oszlopai-nak méltó folytatása. A szerző az egyetemességre való törekvés igényét és gyakorlatát megtartva a „régi embert”, mint kozmius létezőt vizsgálja, akinek a kezdetektől fogva természetes tudása van saját és az őt körülvevő mindenség létmódjáról. -
-
Az emberi jelenség
0A francia paleontológus és teológus nevét és felfogását a magyar olvasóközönség eddig csak a róla szóló tanulmányokból ismerhette. Ez a kötet Teilhard de Chardin fő műve, amely jelentős állomása volt annak a szemléletbeli elmozdulásnak, amelynek során a nyugati katolicizmusban egy radikalizálódó, a társadalmi problémák iránt érdeklődő irányzat bontakozott ki. E könyvében a szerző tudományos meggyőződését és vallásos hitét próbálja összhangba hozni. A darwini evolúció-elméletből indul ki, s bár érvelése teológiai színezetű, és a társadalmi jelenségeket a biológia modellje alapján képzeli el, mégis a társadalmi és kozmikus méretű emberi felelősséget hirdeti. Nézeteinek számunkra elfogadhatatlan voná-sai ellenére ez teszi koncepcióját mégis alkalmassá arra, hogy őt meghallgatva szálljunk vi-tába vele. Teológus írását olvassuk, aki végkövetkeztetéseiben ugyan a hithez jut el, de tudományos meggyőződését a valóságtól tanult dialektika módszerével bontakoztatja ki. A kötet ellentmondásai között Tordai Zádor értő bevezetője segíti eligazodni az olvasót.
-
Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története
0Az emberi szellem fejlődése,valóban a francia felvilágosodás filozófiai végrendelete,az értelem fejlődésébe vetett meggyőződés megfogalmazása
-
Az emberiség ellenségei
0A római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel.
-
Az emlékezés tava
0Tom Allen negyven-egynéhány évesen indult el a maga odüsszeiájára, hogy gyerekkorát felfedezze. Tom Allen, eredeti nevén Berendi Tamás, négy és fél éves volt, amikor 1956 végén egy menekülő csoporttal apja ki akarta vinni az országból, de a határon lelőtték az idősebb Bárándit. Őt egy kedves, idősebb házaspár vitte át, nyakába kötött zacskóban a maga és apja anyakönyvi kivonatával. Végül kijutottak Angliába, ahol a gyerektelen Allenék örökbe fogadták.
-
Az én falum
0Az elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása, a falusiakat a pedagógus együttérző fölényével szemlélő nézőpontra, műfajilag pedig tárcaszerűségre utal és jelzi, hogy a kompozició az évszakok, a hónapok rendjét követi. Novelláiban az egyszerű emberek hétköznapi életéről mond történeteket, némi nosztalgiával a természethez közeli életforma iránt, sóvárogva a föld, a falu lelke után, idegenkedve a mesterkéltté vált „kövi emberektől”.
-
Az én utam
0Reinhold Messner, a magát „határon járóként” meghatározó hegymászó, író és alpesi gazda 1944. szeptember 17-én született Dél- Tirolban, Olaszországban. A hegymászással már 19494-ben kezdett megismerkedni, és 1969 óta száznál is több expedíción vett részt Földünk hegységeiben és sivatagjaiban. Ezek során számos sikeres első megmászást hajtott végre, mind a tizennégy nyolcezres csúcson járt, illetve hosszában áthaladt Grönlandon.
-
-
-
Az erdélyi renaissance
0A renaissance az erdélyi művészetnek legsajátosabb, legegyénibb korszaka. Bár az erdélyi szellem és lélek mind a renaissance előtt, mind utána a különféle stílusáramlatokat a maga képére alakította át, és nem egy igen kiváló és jellegzetes művet alkotott, mégis a renaissance korban – melynek fő időtartama egybeesik Erdély külön állami életével – szabhatta és szabta meg legönállóbban fejlődésének irányát, művészetének kialakulását. Az erdélyi renaissance korán kezdődik, protorenaissance előzményei Márton és György kolozsvári szobrászok remekével visszanyúlnak a XIV. századba, kibontakozása szorosan követi Mátyás király Budáját, virágzása a fejedelmi Erdély legnemesebb megnyilvánulása, Mikes „tündér Erdély”-ének művészi kifejezése, melynek fénye, ragyogása még tovább él a XVIII. században Sipos Dávid faragványain, mennyezetfestményeken, kúriaépítkezéseken, hogy tündöklésének utolsó sugarai az erdélyi művészet legszebb alkotásain lobbanjanak ki.
-
-
-
-
-
Az etruszkok nyomában
0Az etruszkok iránt érdeklődő szinte kivétel nélkül valamennyi lexikonban a következő ingerlően rövid mondattal találkozik: eredetük ismeretlen; még nem felderített; vitatott.” Könyvünk szerzője „[…] felkerekedett, és az etruszkok nyomába eredt. Éveken keresztül barangolt az egykori Etruriában, makacs kitartással felkutatott minden etruszk emléket, faggatta őket, és faggatta az olasz etruszkológusokat. E könyvében az így szerzett tapasztalatait olvashatjuk, a kutatásai alapján felállított saját hipotézisét az etruszkok származásáról. Miközben végigkalauzolja az olvasót a hajdani Etruria csodás tájain, megismertet bennünket e nagy kultúrájú nép történetével, művészetének ma már zömmel múzeumban őrzött emlékeivel.
-
Az európai élet fejlődése
0Részlet: Az Európa-név, amely a görögöktől ered, eleinte csak az Ázsiával szomszédos délkeleti területeket jelentette, azután kiterjesztették a Földközi-tenger északi partjának országaira, majd az óceánnal szomszédos országokra, végül pedig a Közép és a Kelet országaira is, abban a mértékben, ahogy ezek összeköttetésbe kerültek a Földközi-tenger világával. Egyszerűen földrajzi elnevezés volt, amely semmiféle gondolatát se foglalta magába a lakosok közösségének.