Podmaniczky Júlia nyolc esztendőt várt bízó türelemmel, míg szerelmével Jósika Miklóssal, a kor legünnepeltebb írójával egybekelhetett. Házasságuk boldog derűjét hamarosan a forradalom, a szabadságharc és a bujdosás viharos eseményei kavarták fel, majd az emigráció nehéz esztendei következtek. Jósika Júlia bátran és boldogan támogatta férjét politikai szereplésében, s a számkivetettség évei alatt nemcsak a lelket tartotta a csalódott és közönségétől megfosztott íróban, hanem kenyérkereső foglalkozást is vállalt, és brüsszeli boltosasszonyként is remekül megállta helyét. Az ő derűs, talpraesett, gyengéd és áldozatos alakjának állít emléket Kertész Erzsébet regénye.

Számos fényképet ismerünk Marxról és családjáról, köztük talán a legismertebb, amely Marxot barátjával, Engelsszel és három lányával ábrázolja. A kép 1864-ben készült. Jenny húszéves volt, Laura tizenkilenc, a középen ülő Eleanor kilenc. A kislány vékony lábait lógázva azon igyekszik, hogy rátaposson nővérei krinolinjára. A kép szereplőiről és még sok, hozzájuk tartozó személyről, a tizenkilencedik század második felének izgalmas koráról szól ez az igaz történet, amelynek – az író őszinte fájdalmára – nincsen hepiendje.

A kiemelkedő nőalakok többre, jobbra és szebbre törekvésük útjában majd mindig kettős falba ütköznek. Az egyik, a társadalmi viszonyok, a kényelmesség és a megszokás fala ott mered minden úttörő előtt, akár férfi, akár nő. A nő azonban, mielőtt eddig a falig eljuthatna, már átverekedte magát egy belső, szűkebb akadályon: a kicsinyes család és a szűk környezet ellenállásán. Így kellett Florence Nightingale-nek, a szép és gazdag, társaságában körülrajongott angol leánynak megküzdennie jómódú családja előítéleteivel, hogy eljusson korán felismert hivatásához: a szenvedő, beteg emberek gondozásához. A krími háború vérözöne kellett hozzá, hogy nemzete és a világ rádöbbenjen: az ápolónő munkája képzést, szakismeretet követel és tiszteletet érdemel. Florence ezért áldozta hosszú, magányos, munkás életét.