A leginkább célravezetőnek azt látnám, ha az egész könyvet a „fül”-re nyomnák. Mert ez a könyv egy mondat az életemről és az életemből. S ez a mondat rövidebben el sem mondható. A könyv belsejében az üres lapok pedig jelezzék azt, amit még megírhattam volna és megírhatnék, és ami még mindig nem ugrana túl az egyetlen mondat határán.
Ez a megjegyzés komoly tréfa. Mellette a valóság pedig tréfás. Mert nem jó tréfa-e az, ha az ember legesettebb – mert lábadozó – korában írja, maga meglepetésére, azt a munkáját, ami őt magát a leginkább elszórakoztatja és továbbgondolkoztatja? És nem folytatódik-e az a jó tréfa akkor, amikor barátai, írótársai és olvasói azt mondják, hogy ők ugyanígy vannak vele? Nem teszi-e mindez boldoggá az építkezőt, aki nem úgy építkezik, mint a mérnök – terve szerint pontosan -, hanem egy még mérnökibb pontossággal régebbi és ősidőktől meglevő tervet teljesít be, úgy, mint a hód, a hangya vagy a fecske?

Megváltó halálának 1900-ik szent-évi fordulójára megjelent díszkiadás.

A népszerű költő verseinek sajátos gyűjteménye a Jövőbúvárok. Nem a közismert s oly sok élvezetet okozó, játékos gyerekversek kerültek bele- bár néhány kimagasló közülük itt is megtalálható –, hanem Tamkó Sirató felnőttköltészetének azok a „darabjai”, amelyekben a tudományával magasra nőtt ember már a XXI. század új lehetőségeit kutatja. A tudást és az emberiséget megsokszorozó, az űrt birtokba vevő fantasztikus jövő képei villannak itt fel, egy olyan gyönyörű reménység, amelyet egy valójában „képtelen”, de mélyen költői fejlődéshit éltet:” Volt víz- tüdőm/ van lég- tüdőm/ lesz űr- tüdőm… Kúszni fogok a fénysugáron.” Tamkó Sirató szemléletében és formában is merészen új költészetének a leglelke szól itt a fiatal, jövőt váró olvasóhoz.