„Jó nekünk magyaroknak, akiknek két hazánk is van. S ha egy elkeserítene is, még mindig ott van a másik. Erdélyt 25 évig szolgáltam mint politikus, Magyarországot és Erdélyt együtt negyven évig, és bizony már össze is zavarom, melyiket szeretem jobban…” – írja Mikszáth Kálmán 1910-ben a dés gimnázium tanárainak és diákjainak. Negyedszázadon volt erdélyi képviselő (1887-től Illyefalva 1892-től Fogaras), s ez a huszonöt év valóban második hazájává tette Erdélyt. Műveinek minden vonulatában ott találni irodalmi és személyes élményeit. Vármondákat ír Csicsóvárról és Keresdről, megjeleníti erdélyi kortárs barátait, ismerőseit. Elbeszéléseiben ott szerepelnek a furfangos székelyek, akiknek góbésága egyfajta mentőeszköz a történelmi kiszolgáltatottságukban, és ott vannak az erdélyi história nagy alakjai az Apafiktól a Tiszákig. Politikai karcolataiban belülről láttatja, milyen kétarcú a magyar politika az erdélyiek fájdalmas sorsával szemben. Mint képviselő pedig, ha nem is aktívan szerepelt a parlamentben, de írásaiban pontosan megfogalmazta az erdélyi problémákat. Amelyek megoldatlansága – bár még ezt a nevet nem tudta – elvezeti majd Magyarországot Trianonhoz.

Dosztojevszkij önmagát elsősorban regényírónak tekintette. Nagylélegzetű, sokkötetes regényeibe igyekezett belesűríteni mindazt, amit ellentmondásos koráról meglátott, amit az ember sorsáról és lehetőségeiről gondolt. Ám a nagy művekkel egyidőben kisebb terjedelmű írások is születtek. Bár kisregényei, elbeszélései – az érdekes tartalom mellett – belsőleg egységesek és szerkezetileg nagyon tiszták, az író életében kevesen figyelnek fel rájuk. Napjainkban a kutatók – és az olvasó is – gyakran vélekednek úgy, hogy éppen ezek Dosztojevszkij legtökéletesebb alkotásai. Kötetünkben négy kisregényt nyújtunk át az olvasónak, de a hősök mögött, a mélyben valahol, azonos hős, az „odúlakó” rejtőzik, akiről az író azt mondta, hogy „ez a legfontosabb ember az egész orosz világban”. Se nem jó, se nem rossz, elég okos ahhoz, hogy a környező világ ésszerűtlenségét felismerje, de ebből azt a következtetést vonja le, hogy neki is joga van aljasnak lenni, másokat megkínozni. Hangulatai, érzései szinte pillanatonként változnak. Amikor barátkozik, már gyűlöl, és legmélyebb megaláztatása pillanataiban is szereti ellenségét. A kisregényeket nem laboratóriumi csendben, hanem tragikus megaláztatások, kudarcok, betegség, csődök közepette alkotta meg az író, de ezeknek a hősöknek a XX. század emberének sorsát és gondolatait előlegezte. Ezért olyan aktuális Dosztojevszkij napjainkban is; nélküle egyszerűen nincs modern irodalom.