Túl a hetvenedik évén, apám többször a hozzá lélekben közel álló, a szintén idős Szabó Pál szavaira emlékezett: „Lombhullás jön.” (…) „Az avarra gondoltam, fanyar, feledhetetlen illatára. Az avarra, mit Arany János járt, leveleit olvasta, majd avar lett ő is. Azzá válunk mindannyian, beletaposnak, beleszántanak a földbe, de a füvekben, virágokban, élőfákban ismét feljövünk, megint az égre nézünk, és a világnak üzenünk.” – Féja Endre
E kötet Féja Géza 1927 és 1977 között megírt, az egykor a sajtóban közölt, illetve a hagyatékában maradt, eddig még kiadatlan tanulmányait, feljegyzéseit, magnószalagra mondott gondolatait tartalmazza. Az irodalmi élet és az írói sors általános kérdései mellett a magyar irodalom múltjával, kezdeteivel, majd a 19. és a 20. század alkotóival és munkáikkal foglalkozik. Gondolatait fejti ki többek között Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Tömörkény István, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Hatvany Lajos, Szabó Pál, stb. munkásságáról. Az írások négy fő fejezetbe tagolódnak: a Magyar Hellász, mely Féja Géza régebbi írásait foglalja magába; a Vallomások a Nyugat-nemzedékről a reá egykor legnagyobb hatást tett alkotókról beszél; A Magyar író sorsa irodalompolitikai írásokat is tartalmaz, és a Lombhullás életének végén keletkezett írásait tartalmazza.

Három megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953–1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is én című kötetben. De vajon kifaggatható a múlt? És mi történik, ha egyszerre többen is szóra akarják bírni? Szobotka Tibor naplóit forgatva az ember könnyen úgy érezheti, hogy feljegyzéseinek olvasása valójában dialógus. Olyan párbeszéd, melyben az író, az olvasó és az író felesége beszélget egymással.