A Misztrál együttes egyik alapító tagjaként, fotográfusként és a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj-programjának ösztöndíjkasaként 2020 őszétől 2023 tavaszáig felkerestem azokat az énekmondókat és verséneklőket, akik évtizedek óta ezt a hivatást választották, s a velük való beszélgetéseket rögzítve, képi portréjukat elkészítve válaszokat kerestem arra, hogy ki és miért foglalkozik a versek megéneklésével, mennyire volt tudatos és mennyire sorsszerű az ő pályája.

Apámnak, ​a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!” Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket.

Írtam én jegyzeteket, jó sokat, főleg éjszakánként, úton hazafelé, aztán volt, amit nem lehetett elolvasni, mert rázott a busz, volt, amit kitéptem és eldobtam, volt, amelyikből dalszöveg lett, de hogy könyvet írok belőlük, azt nem gondoltam volna.
Spirálos füzetek teltek meg, aztán tabletbe írtam, telefonba, cetlikre, ami kézre állt.
A világról, amiben tanítottak, és amiben dolgozni kezdtem, meg arról a másikról, amit „kivételezettként” egy kicsikét hazahoztunk. A beatzenéről. A megfélemlítéstől a Tisztelt művészúrságig sok minden eszembe jutott, mikor ráálltam, hogy a Helikon felkérésére megírjam ezt a könyvet.
Eszembe jutottak igazi és jelképes pofonok, a nyílt és burkolt – komoly vagy épp szánalmas – fenyegetőzések, kis diadalok és fájdalmas elbukások, a néha kíméletlen, néha abszurd környezet, amiben dolgoztunk, dolgozunk. A jó és rossz kompromisszumokról, barátságokról, haragról, az elvesztésekről, zenéről, zenészekről.
S hogy mindig van egy kis esély nevetni, ha más épp nincs kéznél, hát magunkon. És hogy: érdekes itt élni.