NEM IS értem, egyáltalán hogy merészeltem ebbe belefogni” – fakadt ki egy alkalommal Kerekes György, amikor még csak félúton tartott a könyv megírásában.
Ha igaz, amit mindig is gondoltam, hogy a zene ott kezdődik, ahol a szavak már elveszítették az értelmüket, akkor megértem a szerző kifakadását. Kerekes György azonban nemcsak arra gondolt, hogy általában milyen nehéz a zene szeretetét szavakba önteni, hanem arra is, hogy – noha zeneiskolát végzett és fiatalkorában zongorázott, sőt a Balaton partján annak idején még pénzt is kapott érte ő vég-eredményben építész, szociológusi képzettséggel kiegészítve, a rendszerváltás óta tervezőként botcsinálta, habár sikeres vállalkozó, aki ha tanulmányt irt is, de köny vet még soha. Tegyük azonban hozzá, hogy Kerekes György, aki 1999-ben rádiósnak is felcsapott, sikeres és közkedvelt műsorkészítőnek bizonyult. Két hosszú sorozatának címe magá-ért beszél: „Jazz portrék” és „A jazz történetének gyöngyszemei”. Mindkettő a Harmó nia Rádióműhely égisze alatt futott a Civil és a Fiksz Rádió frekvenciáján a fővárosban A,,Jazz portrék” később átlényegült kéthetenkénti, zenével bőségesen illusztrált igen népszerű előadás-sorozattá a budai Nyitott Műhelyben. Valójában tehát a szerző már kétszer is átgyúrta magát az anyagon, mielőtt hozzáfogott volna a könyv megírásához.
AZ OLVASÓ EGY TRILÓGIA első kötetét tartja a kezében.
Pallai Péter

Zenészek, ​újságírók és stúdiós szakemberek veszik górcső alá annak a zenekarnak mind a 16 eget rengető albumát, amelynek dalai 1973-ban kezdtek el dübörögni a dobhártyákon.
Első pillantásra talán úgy tűnhet, nem sok mondanivaló akad erről a bandáról, akiket minduntalan azzal vádoltak, hogy ugyanazzal az albummal rukkoltak elő. De hogy ez az elgondolás legjobb esetben is csak unalmasnak mondható, arra rögvest rájövünk, ha alaposabban a felszín alá tekintünk.
Pontosan ez a munkamódszer jellemzi Martin Popoff rockújságírót is. AC/DC-szakértőinek seregével egykori cselekményeket és mellékszálakat boncolgat, hogy megragadja az elmúlt négy évtized legemlékezetesebb és legnépszerűbb rock ‘n’ roll bandájának a lényegét.

A Misztrál együttes egyik alapító tagjaként, fotográfusként és a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj-programjának ösztöndíjkasaként 2020 őszétől 2023 tavaszáig felkerestem azokat az énekmondókat és verséneklőket, akik évtizedek óta ezt a hivatást választották, s a velük való beszélgetéseket rögzítve, képi portréjukat elkészítve válaszokat kerestem arra, hogy ki és miért foglalkozik a versek megéneklésével, mennyire volt tudatos és mennyire sorsszerű az ő pályája.

Írtam én jegyzeteket, jó sokat, főleg éjszakánként, úton hazafelé, aztán volt, amit nem lehetett elolvasni, mert rázott a busz, volt, amit kitéptem és eldobtam, volt, amelyikből dalszöveg lett, de hogy könyvet írok belőlük, azt nem gondoltam volna.
Spirálos füzetek teltek meg, aztán tabletbe írtam, telefonba, cetlikre, ami kézre állt.
A világról, amiben tanítottak, és amiben dolgozni kezdtem, meg arról a másikról, amit „kivételezettként” egy kicsikét hazahoztunk. A beatzenéről. A megfélemlítéstől a Tisztelt művészúrságig sok minden eszembe jutott, mikor ráálltam, hogy a Helikon felkérésére megírjam ezt a könyvet.
Eszembe jutottak igazi és jelképes pofonok, a nyílt és burkolt – komoly vagy épp szánalmas – fenyegetőzések, kis diadalok és fájdalmas elbukások, a néha kíméletlen, néha abszurd környezet, amiben dolgoztunk, dolgozunk. A jó és rossz kompromisszumokról, barátságokról, haragról, az elvesztésekről, zenéről, zenészekről.
S hogy mindig van egy kis esély nevetni, ha más épp nincs kéznél, hát magunkon. És hogy: érdekes itt élni.