-
Komor Marcell – Jakab Dezső
0A kiadó Építészeti sorozatának következő tagja most egyszerre két építészmester munkásságát mutatja be. Komor Marcell, a Komor és Jakab építészeti csoport főtervezője és Jakab Dezső, a finom részletek, díszek kidolgozója leginkább Szabadkán, szecessziós stílusban alkotott. A kiadvány csemege az építészetet művelők és kedvelők körében.
-
Könyves sors – Magyar sors
0Személyes és kiadói történetem az I. rész 1. fejezetén túl nem most megírt önéletrajz vagy ‘életem regénye’, hanem a mindenkori terveket, beszámolókat, ‘vallomás’-okat, beszélgetéseket, méltatásokat raktam sorba, és csak a jobb megértéshez szükséges szövegeket írtam most hozzájuk.
-
-
Kopjafák
0Nyirő elbeszélései, különösen, 1933-ban megjelent Kopjafák című kötetének írásai maguk is értelmetlenül elpusztult és halálba kergetett emberekről szólnak. A huszonegy novellából álló ciklus minden darabja egy-egy balladába illő szerencsétlen emberi sorsot örökít meg.
-
Korbács
0Gyönyörű szőnyegbe szőtték világukat a Látólények, hogy elrejtőzzenek az emberek ridegsége elől. De egy liverpooli ház padlásán a szőnyeg alvó szövete váratlanul életre kel, s hosszú téli álmából feltámad az Éden csodálatos, sokdimenziós világa. Az élő szőnyeg felbomlott szálait minden gonosz fondorlat és veszély ellenére újra kell szőni, különben végpusztulás fenyegeti a tökéletes harmónia polgárait. Barker könyve a titáni küzdelem krónikája. A reményé és a szerelemé. A lidércnyomásé és a felhőtlen boldogságé. Az életé…
-
-
-
Kőrössy Albert Kálmán
0Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja. Habár neve a nagyközönség számára rejtve maradt az elmúlt évtizedekben, munkái sokaknak lehetnek ismerősek, ha visszagondolnak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban töltött évekre, a Váci utcai Philanthia virágüzlet kirakatára vagy az egykori tisztviselőtelepi főgimnáziumra a Hungária körúton. Életművében nemcsak a neobarokk formák jelennek meg, hanem a szecesszió egyik jelentős európai irányzata, a korai Jugendstil is. A hazai élővilágból válogatta a növénymotívumokat és állatalakokat, ennek legszebb példái: saját villája a Városligeti fasorban, az Aulich utcai Walko-ház és a Munkácsy utcai Sonnenberg-ház. 1906 és 1908 között együtt dolgozott Lechner Ödönnel, akinek egyedi motívumvilága számos alkotást inspirált.
-
Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életköréből
0Korrajzok a dunamelléki helv. hitv. egyházkerület életköréből, melyeket fő tekintettel a kecskeméti s pesti főiskolák ügyére előterjeszt Török Pál.
-
-
Korszerű honvédelem
0A világháború tengernyi áldozata és megpróbáltatása, a legyőzött nemzetek megbéklyózása és -a győztes hatalmak további fegyverkezésével kapcsolatos- kiszolgáltatottsága, nemkülönben a Népszövetség életrehívása: az emberi társadalom legszélesebb rétegében s így a legtöbb magyar emberben is azt a meggyőződést érlelte meg, hogy -különösen az európai népeket érintő- háborúval, de főleg nagyobb méretű, újabb világháború kirobbanásával beláthatatlan ideig egyáltalában nem kell számolni.
-
Kortárs magyar tájépítészet
0KIKNEK SZÓL A KÖNYV?
Van egy kifejezés, amit nem is olyan rég még gyakran használt a könyves szakma: ez a „művelt olvasó”.
Olyan embert értettek alatta, akinek a könyvespolcán helyet kaptak a világ- és a magyar irodalom legfontosabb regényei, drámái, verseskötetei, természettudományokat népszerűsítő művek, történelemkönyvek, képzőművészeti albumok, útleírások, vallás-, építészet- vagy épp zenetörténeti alkotások is. Úgy vélték ugyanis, hogy egy kultúrember – foglalkozzék elmélyülten bármivel – legyen olvasott kicsit a művészetek és a tudományok minden területén.
Amikor először merült fel ennek a könyvnek az ötlete, egy ilyen „művelt olvasót” képzeltünk magunk elé, akinek a polcán magától értetődő módon ott van a Kortárs Magyar Tájépítészet is. Szeretnénk ugyanis, ha a tájépítészet is része lenne annak az általános műveltségnek, amit a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek terén elvár a társadalom egy értelmiségitől. Már csak azért is, mert ez a szakma gyönyörűen egyesíti magában a művészetek, valamint a társadalom- és természettudományok legkülönfélébb ágait.
A kötet szerzői mindvégig arra törekedtek, hogy az az itt bemutatott művek egy tájépítészetben járatlan ember számára is érdekes, változatos, szemet gyönyörködtető, olykor elgondolkodtató képet nyújtsanak. -
Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről
0Harcostársai és barátai írják meg ebben a kötetben visszaemlékezéseiket a Horthy-korszak legjelentősebb polgári politikusáról, aki a legnagyobb utat tette meg, amíg az uralkodó osztály, az ellenforradalmi rendszer szolgálatától eljutott a magyar nép igazának képviseletéig, az antifasiszta harc vállalásáig, végül a sopronkőhidai mártírhalálig.
-
-
Kós Károly képeskönyv
0Születtem 1883-ban és – véletlenül – Temesváron. 1889-ben Nagybszebenbe kerültem, s ott a szászoktól megtanultam németül.
1892-ben Kolozsvárra kerültem, szüleim pátriájába és ott végeztem középiskoláimat, s tettem érettségi vizsgát.
1902-ben Budapesten a Műegyetemre iratkoztam be és ott 1907-ben építészi diplomát kaptam. Mesterségemet szerettem és pályámon hamarosan komoly sikereim voltak. Budapesten telepedtem meg, de otthon, Kalotaszegen építettem magamnak házacskát és feleségemet is hazulról hoztam 1910-ben.
1914-ben kitört a háború és én is katonáskodtam 1915-ben és 1916-ban. 1917 elején a Kultuszminisztérium ösztöndíjasaként Konstantinápolyba kerültem.
A háború után Erdélyt választottam hazámul, és miután az akkori Romániában sok okból építészeti munkámmal nem tudtam mindennapi kenyeremet megkeresni, grafikus, újságíró, kultúraszervező és végül – szépíró lettem. Amolyan mindenes, amilyenek éppen Erdélyben mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek. -
Kossuth Lajos a reformkorban
01946-ban jelent meg az akkor 33 éves Kosáry Domokos könyve Kossuth Lajos a reformkorban címmel, s most, több mint fél évszázad múltán az immár csaknem kilencvenesztendős professzor új, bővített kiadásban bocsátja az olvasók elé Kossuth-biográfiáját. Megismétlődni látszik tehát az az egyszer is csak keveseknek megadódó kutatói bravúr, mikor Kosáry Domokos élete első könyvét (A Görgey-kérdés és története, 1936) 58 év után jelentősen kibővítve és továbbírva tette újra közzé (A Görgey-kérdés története, I-II. kötet, 1994). A párhuzam azonban ennyiben ki is merül, s ha lehet, filológiailag és pszichológiailag még izgalmasabb mű született, mint az életutat eddig keretező két Görgey-könyv. J
-
-
-
Kőszeg sz. kir. város jelene és multja. 2. Multkor
0Idézet: Kőszeg város alapítását 1263 körül Németujvári (Güssingi) Heinrik bánnak, és fiának János nádornak köszöni, kik Magyarország nyugoti részének, ugy szinte a kőszegi fölső és alsó vár- nak akkori urai, a völgyben álló alsóvár környezetén az első jövevényeket „hospites” letelepitették.
-
-
Kővár vidékének társadalma
0Dolgozatom eredeti formájában megye-monográfiának készült. Feladata az egykori Kővár vidék területi és társadalmi kialakulásának leírása, a vidék önállósulásának és a területén megtelepült lakosság életének, nemzetiségi és társadalmi viszonyainak feltárása lett volna. A számomra adott publikálási keretek azonban ezt nem tették lehetővé. Ezért teljes egészében elmaradt a vidék termelési viszonyait és gazdasági fejlődését bemutató adatok feldolgozása. Az egyes falvak történetét és életét ismertető adattári rész kézirata – melyre támaszkodom és hivatkozom – mint zárt letét az MTA Könyvtára Kézirattárában nyert elhelyezést. E tanulmány célja a váruradalom XVII. század végére kialakult társadalmának ismertetése, majd a vidék rezidens népessége XVIII. és XIX. század eleji sorsa alakulásának vázolása. Adalék az elmúlt másfél évtized kutatásaiban egyre inkább hangsúlyt kapó, katonáskodó, szabad paraszti, félnemesi és kisnemesi rétegek kialakulásához és történeti szerepéhez.
-
Közelről. Irodalmi forgatókönyv és dokumentumok Szendrey Júlia és Petőfi Zoltán életéből
0Pethő György hibátlanul szép műve egyetlen -persze nem akármilyen – család légkörében nemcsak egy kiábrándult, befelé forduló korszak atmoszféráját villantja föl, hanem azt is, hogyan sodródik az egyes ember (magánéletében, kapcsolataiban) az ön- és egymáspusztítás szélsőséges, bezárt és fájdalmas útvesztőjében. A forgatókönyv teljes mértékben a gondosan és frappánsan válogatott Dokumentumokon épül ugyan, mégis egészében a művészi szuverenitás teremtménye; gyötrődő hősei egyszerre hitelesen megrajzolt történelmi személyek és mi magunk. A Közelről szép példája annak az igazságnak, hogy őszintén emlékezni arra tudunk, ami elemi emberi értelemben szól hozzánk és nekünk.
-
Középiskolai tanári névkönyv. XI. névkönyv. 1909-10.
0Településekre lebontva tartalmazza a gimnáziumok, reáliskolák, felsőbb leányiskolák tanárait, ransorokat, fizetés- és lakáspénz táblázatokat. Forrásdokumentum.
-
Középkori falképek a Szepességben
0Középkori falképek a Szepességben című munkájukkal Prokopp Mária művészettörténész és Méry Gábor kiadó, fotóművész újabb közös szellemi kalandra vállalkoztak. A 2002-ben megjelent, Gömörország többé-kevésbé ismeretlen, rejtőzködő gótikus templomainak freskóit bemutató könyvük után most a „mosoly, derű, halk szívesség” Gömörtől északra fekvő vármegyéjében, a Szepességben kalauzolják végig az olvasót.
-
Középületek
0A könyv 12 fejezetben tárgyalja a legfontosabb középülettípusokat funkciójuk szerint. Sajátossága és egyik célja múltján és kapcsolatain keresztül ismertebbé tenni a jelenkor középületeit, középület-típusait.
-
Kőzetek és ásványok
0E könyv csodálatos, színes felvételei a geológiai folyamatok páratlan szépségű remekműveiből – a kőzetekből és ásványokból – mutat be egy válogatást. Ezek a világ legkülönfélébb helyeiről származó képződmények bizonyára mindenkit ámulatba ejtenek.
Több mint 140 ásványfajtát és néhány geológiai szempontból érdekes tájat mutatunk be, a szemet gyönyörködtető képek segítségével.íbr>Világos, mindenki számára érthető információkat adunk közre az ásványok meghatározásáról, osztályozásáról, illetve kristálytani tulajdonságairól.
Bemutatjuk a világ – ma ismert – legnagyobb lelőhelyeit.
Tanácsokkal látjuk el az olvasót a gyűjtéssel, illetve a kristályok állagának megóvásával kapcsolatban. -
Kraken
0A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben véresen komoly regény;rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe.
-
Kreutzer-szonáta
0Tolsztoj Kreutzer szonátája a rosszul megalapozott házas élet, a tévesen értelmezett szerelem és a félreértések miatt egymástól elforduló házastársak talán mindennapos, de mégis mélyen megrázó tragédiája.
-
Kreutzer-szonáta – Ki a bűnös
01891-ben jelent meg Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye, amelynek addigra már óriási volt a híre. Több ezer másolat terjedt a műről szerte az országban, és mindenki el akarta olvasni azt a könyvet, amelyben a nagy író akkoriban szokatlan szókimondással beszélt a testi szerelemről, és emiatt a cári cenzúra egy ideig nem is akarta engedélyezni a kinyomtatását.
-
-
Krisztus személyisége
0Krisztus emberiségének tökéletes voltaistensége kezességéül tekintve
-