-
-
Logosztika-menedzsment
0A könyv a legújabb felfogás szerint mutatja be a korszerű logisztika mint interdiszciplináris tudományág alapjait; főként mikrologisztikai problémákkal foglalkozik, de makrologisztikai kérdéseket is érint. A reálfolyamatok tárgyalásától, azaz a konkrét áruáramlási rendszerektől kiindulva eljut az ellátási lánc szemléletmódjának részletes elemzéséig. Szól mind azoknak a közgazdász, gazdálkodási, illetve műszaki szakirányos egyetemi-főiskolai hallgatóknak, akik csak egy-két félévig hallgatnak logisztikát, mind azoknak a vállalati gazdasági szakembereknek, akik tömör, áttekinthető formában szeretnének választ kapni cégük vagy részlegük logisztikai problémáira.
A könyvhöz honlap is készült – www.logisztikamenedzsment.hu -, amely a tárgyalt témakörben előadásanyagok, esettanulmányok, oktatási segédletek elérhetőségével, logisztikai szótár és szakmai linkek használatával interaktív tanulási lehetőséget biztosít; az oktatók munkáját is hatékonyan támogatja. Lehetőséget nyújt továbbá arra, hogy az érdeklődők megosszák egymással a tárgyalt témakörrel kapcsolatos észrevételeiket, elmondják ötleteiket, tanácsaikat, és ezzel tevékenyen részt vegyenek a könyv gondolatainak formálásában. -
Lombhullás
0Túl a hetvenedik évén, apám többször a hozzá lélekben közel álló, a szintén idős Szabó Pál szavaira emlékezett: „Lombhullás jön.” (…) „Az avarra gondoltam, fanyar, feledhetetlen illatára. Az avarra, mit Arany János járt, leveleit olvasta, majd avar lett ő is. Azzá válunk mindannyian, beletaposnak, beleszántanak a földbe, de a füvekben, virágokban, élőfákban ismét feljövünk, megint az égre nézünk, és a világnak üzenünk.” – Féja Endre
E kötet Féja Géza 1927 és 1977 között megírt, az egykor a sajtóban közölt, illetve a hagyatékában maradt, eddig még kiadatlan tanulmányait, feljegyzéseit, magnószalagra mondott gondolatait tartalmazza. Az irodalmi élet és az írói sors általános kérdései mellett a magyar irodalom múltjával, kezdeteivel, majd a 19. és a 20. század alkotóival és munkáikkal foglalkozik. Gondolatait fejti ki többek között Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Tömörkény István, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Hatvany Lajos, Szabó Pál, stb. munkásságáról. Az írások négy fő fejezetbe tagolódnak: a Magyar Hellász, mely Féja Géza régebbi írásait foglalja magába; a Vallomások a Nyugat-nemzedékről a reá egykor legnagyobb hatást tett alkotókról beszél; A Magyar író sorsa irodalompolitikai írásokat is tartalmaz, és a Lombhullás életének végén keletkezett írásait tartalmazza. -
Lombos fák és cserjék
0Vancsura Rudolf a hazánkban előforduló őshonos és gyakrabban ültetett külföldi fákat és cserjéket tudományos pontossággal és mégis közérthetően írja le. Célját tekintve a könyv a gyakorlati erdészeti szakemberek részére készült, de használhatják a kertészek, mezőgazdák, természetbarátok, s mindazok, akik közelebbről meg akarnak ismerkedni erdeink, parkjaink hasznos és szép lombos fáival, bokraival. A rövid rendszertani bevezető után a növények legfontosabb alaktani és élettani alapfogalmait találja meg az olvasó, majd a fajok és nemzetségek leírása következik, a könnyebb kezelhetőség kedvéért tudományos nevük abc sorrendjében. A nagyobb nemzetségek fajainak felismerését főleg a vegetatív hajtáson található bélyegekre felépített határozókulcs segíti elő. A könyv az egyes fajok leírásakor a fák alaktani, szövettani tulajdonságait, fontosabb változatait, hazai és külföldi elterjedését, termőhelyi és éghajlati igényét, gazdasági jelentőségét ismerteti.
-
Loudun ördögei
0Aldous Huxley talán legjobb regénye – az 1952-ben megjelent Loudun ördögei – nem regény, hanem tényirodalmi mű. A démoni megszállottság és boszorkányégetés egy hírhedt, XVII. századi történetét feldolgozó kötet valós történelmi szereplőket, megbízhatóan dokumentált eseményeket és a térképen könnyedén fellelhető színhelyeket felsorakoztató áttekintés, a szaktörténészek megállapításaival lényegileg egybevágó non-fiction könyv. Mégis, a bőséggel okadatolt alapanyagot lépten-nyomon az eleven képzelet hozadékával kiegészítő munkának legalább annyi köze van Walter Scott és a nagy előd követőinek regényeihez és játékfilmjeihez – például Ken Follett Katedrálisához vagy a Max Von Sydow főszereplésével forgatott Az ördögűzőhöz –, mint a felhasznált dokumentumok és történeti feldolgozások szikárabb szövegvilágához. Az Angus Wilson, Cs. Szabó László, Sükösd Mihály és még egy sor kiváló író-kritikus elismerését is kivívó mű kétségkívül az idős Huxley egyik legizgalmasabb írása. A Loudon ördögei egyszerre kultúrtörténeti csemege, hátborzongató rémtörténet, miszticista-ökumenikus hitvallás és máig érvényes intés arról, hogy bár igenis van új a nap alatt, az önmaga rémségeit ismétlő történelem a huszadik század végével sem ért véget…
-
-
Lourdes
0Bernadette Soubirous története és a Lourdes-i jelenések annak idején megmozgatták egész Európát, és ez alól a nagy írók sem kivételek. Franz Werfel 1941-es regénye a lélek felő közelítette meg a témát, míg a csaknem 50 évvel korábban, a Zola tollából keletkezett változat a naturalizmus felől. Zola remekműve elsősorban a csodahívő és reménykedő emberek naturális szenvedései, a tömeg nyomorgása, a hitre épülő „ipar”, egyszóval a naturalizmus felől közelít. Mélységes emberi testi és lelki kínok naturális tablókban vonulnak előttünk, szinte agyonnyom ennyi szenvedés… Látunk érthetetlen gyógyulást, és még több elkerülhetetlen halált. A két igencsak eltérő felfogású regényt egymás után célszerű olvasni; mintegy kiegészítik egymást. A kötetet Bartos Zoltán remek műfordításában adjuk közre.
-
-
-
-
Madarak I.
0A Madarak Új Enciklopédiája a világ madarainak két kötetben összefoglalt hiteles kalauza. Az egyes családokat tárgyaló fejezeteket neves biológusok és természetvédők állították össze. A leírások tartalmazzák a világ valamennyi családját, ismertetve azok morfológiáját, életmódját, elterjedését, táplálékát, társas viselkedését és költésbiológiáját. Mivel a világ madárfajainak egynyolcada veszélyeztetett, különös hangsúlyt kap az egyes fejezetek végén, az adott családdal kapcsolatban, a természetvédelem. Az Enciklopédia közérthető és olvasmányos szövegét gazdagon illusztrálják a madarak természetes környezetében készített színes fényképfelvételek.
-
Madárka
0Madárkát, a Philadelphia külvárosában élő kamasz fiút eleinte a galambok érdeklik, tőlük akarja ellesni a repülés tudományát. Amikor azonban barátjával, Allal fölmászik egy gáztartály tetejére, és onnan „lerepülve” kis híján halálra zúzza magát, apja elégeti a galambdúcot, és ezzel véget vet fia „galambkorszakának”. Madárka ekkor a kanári életét kezdi tanulmányozni, s miközben Al érdeklődése a testedzés, a sport, a lányok felé fordul, ő kitart a madártenyésztés és nagy álma, a repülés mellett. Álma úgy lesz valósággá, hogy a valóság lesz álommá: Madárka oly bensőséges kapcsolatba került parányi védenceivel, hogy köztük találja meg a család védett melegét, sőt a szerelemnek, a beteljesülésnek, az utódok nemzésének és útra bocsátásának, a szabadságnak, a teljes életnek örömét, madárrá válik maga is.
-
Maga nem süt ollyat, mint szüle szokott? Régi palóc konyha
0“A paraszi konyha régi rendje mára teljesen átalakult. A múzeumok szellemi kincsestárából, az adattári kéziratos gyűjtemények feljegyzéseiből, illetve a palócok első kutatóinak […] száz-kétszáz évvel ezelőtti dokumentáló leírásaiból azonban még sok ismeret felszínre hozható a hagyományos táplálkozási kultúráról.
E források a nagyközönség számára nehezen elérhetőek.
Kötetünknek ezét a régi receptek közlése mellett célja a kapcsolódó szokások közkinccsé tétele is. Az írott dokumentumok tanulmányozása mellett pedig hasznos még a falvakban is kutatni: milyen lehetett vajon a régi palóc konyha?” -
-
Magányos utazó
0„A Magányos utazó korábban kiadott és eddig meg nem jelent írások gyűjteménye, amelyeket közös témájuk kapcsol össze: az utazás. Ezek során eljutottam az Egyesült Államok déli részétől a keleti partig, onnan a nyugati partig, a messzi északnyugatra, Mexikóba, az afrikai Marokkóba, Párizsba, Londonba, mindkét óceánt átszelve. Bemutatok egy csomó érdekes embert, akikkel útközben találkoztam, és várost amiket menet közben láttam. Vasúti munka, tengeri munka, miszticizmus, hegyi munka, bujaság, szibaritizmus, balhék, drogok, templomok, művészeti múzeumok, a városok utcái, az élet dzsungele – ahogy egy független, tanult, nincstelen, bárhová elinduló csavargó megélte. A célja? Egyszerűen a költészet vagy a természetes leírás.”
Jack Kerouac -
Magellán-felhő
0A XXXII. század embere, a hatalmassá növekedett emberiség új nagy hőstettre készül. Óriás-rakétát készítenek, azaz készítettetnek automatáikkal a világűrben, ahol a nehézségi erő ugyszólván semmivé csökken, hogy kitörjenek a naprendszerből a legközelebbi galaxis felé. Az expedició fiatal orvosa a krónikás, az ő izgalmas, naplószerű beszámolójából értesülünk az expedíció sok száz tagjának megható és lélekemelő emberi hősiességéről, küszködéséről a világűr ezer veszedelmével a szinte két évtizedes úton., Milyen a XXXII. század embere, hogyan harcolja meg a maga nagy forradalmi harcát a tudományokban az emberért, hogyan sikerül az emberi értelemnek és akaratnak idegen naprendszer lakóival találkoznia – erről szól ez az izgalmas utópisztikus – fantasztikus regény.
-
Magukrahagyottak
0„Ők magukrahagyottan őrizték a Kárpátokon Magyarországot és a mögötte lévő Európát, olyan egyedül, amilyen egyedül csak lehet az ember, akit magára hagy a világ. Álltak fönt az erdőgerinceken, derékig hóban, fagyott lábakkal, fagyott kezekkel, arcukat marta a jeges északi szél, és tudták, hogy senki sincs a hátuk mögött, aki segíteni tudna. Csak védtelen völgyek, falvak és városok, kiszolgáltatott asszonyok, más semmi. S mindezek mögött távol valahol egy érzéketlen nyugati világ, a maga vendéglőivel, színházaival, vasárnapi kereszténységével, gótikus templomaival, fennhéjázó civilizációjával, közömbösségével és értéktelen jelszavaival, egy nagyképű és gőgös Nyugat, aki barbárnak nevezi azt, aki érte harcol, és akinek eszébe se jut, hogy kezét nyújtsa annak, aki elbukik ebben a harcban.”
-
Magyar – Olasz szótár / Vocabolario Ungherese-Italiano
0Az új magyar-olasz kéziszótár a korábbi, Koltay-Kastner Jenő-féle nagyszótár anyagára épülve és ezt az anyagot korszerűsítve a mai nyelvállapotot tükröző legmodernebb szóállományt tartalmazza. Szótárunk elsősorban a hazai olaszul tanuló, olasz nyelvet használó, nyelvvizsgára készülő közönségnek készült. A több mint 60 ezres címszóállományú szótárban jelentős szerephez jut a gazdasági, társadalmi és technikai változásokat követő szakszókincs, s nagy hangsúlyt fektettünk az élőnyelvi példák bemutatására. Helyet kapnak a szótárban a mai magyar és olasz nyelvbe újonnan bekerült, gyakran használt idegen eredetű szavak is.
-
Magyar Cserkész
0Szórványszámok:
– VII. évf. (1926): 14-15, 20 sz.
– XVII. évf. (1936): 11, 12, 13, 14, 15, 16, 18, 19-20. sz.
– XVIII. évf. (1936-1937): 1, 2, 7-8, 15, 19-20. sz.
– XX. évf. (1938-1939): 3, 7, 13. sz.
XXII. évf. (1941): 18. sz.
XXIII. évf. (1941-1942): 2, 3, 7, 8, 18, 19. sz.
– XXIV. évf. (1942-1943): 2, 3, 5, 6, 7, 8, 9, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18. sz.
– XXV. évf. (1943-1944): 1, 5, 16, 17, 18, 19, 20, 21,22. sz.
– XXVI. évf. (1944): 1, 2, 3. sz.
– XXXV. évf. (1996): 11. sz.
– XXXVI. évf. (1997): 3, 4. sz.
A tételekkel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken keresztül érdeklődhet:
rendeles@honterus.hu
06-1/317-3270, 06-1/267-2642 -
-
-
-
-
-
-
-
Magyar forradalom
0Egy 12 éves fiú, Gyula, 1956. október 23-án elhatározza, hogy naplót ír. Közel van a tűzhöz – szó szerint, hiszen Budapesten, a Somogyi Béla utca 10-ben laknak, a Corvin áruház háta mögött. Gyűjt, sétákat tesz a városban, és mindezt lejegyzi. Fejében és naplójában keveredik a pesti gyerekvilág, a gangok világa és az éppen zajló történelem. Csics Gyula naplóját 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján adta ki az 1956-os Intézet.
-
Magyar genealogiai és heraldikai forrásmunkák 1561-1932
0Oklevelek, genealogiai, heraldikai művek, valamint kéziratos oklevelek és családtörténeti gyűjtemények összefoglaló jegyzéke. A családtörténet és nemességkutatás kulcsa.
-
Magyar haditudósító túl a Sztalin-vonalon
0dr. Gábor Áron mint a honvéd-haditudósító század tagja járta be bolseviki Oroszország egy részét, melyet eddig gondosan elzárt Európa elől a Sztalin-vonal. Izgalmason érdekes, időszerű és igaz írás a szovjet valódi arcáról.
-
Magyar hászid történetek
0A hászidizmus, a XVIII. századi misztikus hagyományra, a kabbalára épülő pietista jellegű vallási mozgalom sajátosan kelet-európai fejlemény. Magyarországon belül főként Szabolcs-Szatmár megyében szerzett egykor híveket. Értékeit Martin Buber fedezte fel a világ, számára, aki egyetemes emberiséget és az egész zsidóságot gazdagító kulturális kincset formált belőle. Szabolcsi Lajos (1889-1943) költő, író, az Egyenlőség című zsidó lap főszerkesztője. Novellái a sajátosan magyar hászid hagyományt kívánják megteremteni.
-
Magyar hieroglif írás
0A magyar hieroglif írás létének felismeréséhez a székely írás eredetének négy évtizedes kutatása: írástani, történeti, nyelvi, régészeti, építészeti, genetikai, matematikai, mitológiai adatok és megfontolások vezettek el. Jelkészlete mintegy 50 000 évvel ezelőtt alakult ki a Közel-Keleten; napjainkig megtalálható a népi, uralmi és vallási jelhasználatban, a régészeti leleteken meg az ókori írásokban. Mintegy 20-50 jelét a kőkorban szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok vitték magukkal Eurázsia és Amerika távoli tájaira. Az ősvallás igényeit szolgálta; ennek köszönhetően maradt fent és lett a későbbi írások alapja. A Bibliában említett „nyelvek összezavarodása” előtt használt magyar ősnyelv számára alkották meg. A világ legszebb írása, az emberi civilizáció egyik alapköve.
-
Magyar jogi népszokások
0A kötet egyedülálló anyagot nyújt át az olvasónak a néprajz és a jogtudomány határterületéről.
Mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban úttörő vállalkozás annak feldolgozására, hogy a nép milyen önmaga által kialakított társadalmi szabályok, szigorú belső rend szerint élt, szervezte gazdaságát, vagyoni és személyi viszonyait, szerezte és örökítette át vagyonát.
A mű résztanulmányok, levéltári anyagok és eredeti helyi gyűjtések alapján dolgozza fel mintegy két évszázad időszakában, hogy a jobbágyok, zsellérek, kisnemesek, majd utódaik, a parasztok, továbbá a pásztorok, halászok, bányászok, iparosok, kereskedők körében milyen jogi népszokások éltek. Ezeket a szokásokat nyomon követi a születéstől a halálig a család, a munka, a vagyonszerzés, a szerződéskötés, a kereskedés, az öröklés tekintetében.