A szerző 1940-ben született, Jönnek c. regénye a második bécsi döntés – Észak-Erdély visszacsatolása – nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok Szolnok-Doboka vármegyébe való bevonulása között eltelt várakozásteli két hét „korérzületi” krónikája. Az Ember az országút szélén a szerző emigrációja kezdetén, még Németországban született, melyben részben a szülőföld elvesztése miatti fájdalmát, részben a történelmi Magyarország széthullásának okait fogalmazza meg egy magyar agrármérnök és családjának élettörténetén keresztül.

Bűnügyi történet, korrajz a bevándorlók Amerikájáról és egyszerre történelmi oknyomozás is a klasszikus író e kései, emigrációban írt regénye. Halálos játék és műfaji megújulás. Attila kardját keressük a szereplőkkel és a szerzővel együtt Erdély havasaitól a Floridai lápvilág iszapos rejtekéig. A mű a szerző egyfajta válasza is a román Securitate ő ellene irányuló többszöri gyilkossági kísérleteire. Nem felejthetjük, ahogy az író hangsúlyozza ebben a regényében: „Vannak olyan népek, melyeknek gondolkodásmódja nem lát semmi kifogásolnivalót abban, ha a győztes azt tesz a legyőzöttel, ami éppen pillanatnyilag a kedvére való. Mert őszerintük a legyőzött minden tulajdona, asszonyát és gyermekét is beleértve, a győztes prédájává válik.” (Turcsány Péter)

„Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell.” (Részlet a könyvből)

Kilenc nő, kilenc sors, kilenc történet. A látszólag hétköznapi, ártalmatlan történetek egy életre rabul ejtik az olvasót, de ennél szebb rabságot senki sem kívánhatna magának. Alice Munro kitűnő novellista. Rengeteget tud az emberekről, ironikus és megbocsátó, stílusa áttetsző, a szerző szinte eltűnik mögötte. Nagyszerű olvasmány.

„Ők magukrahagyottan őrizték a Kárpátokon Magyarországot és a mögötte lévő Európát, olyan egyedül, amilyen egyedül csak lehet az ember, akit magára hagy a világ. Álltak fönt az erdőgerinceken, derékig hóban, fagyott lábakkal, fagyott kezekkel, arcukat marta a jeges északi szél, és tudták, hogy senki sincs a hátuk mögött, aki segíteni tudna. Csak védtelen völgyek, falvak és városok, kiszolgáltatott asszonyok, más semmi. S mindezek mögött távol valahol egy érzéketlen nyugati világ, a maga vendéglőivel, színházaival, vasárnapi kereszténységével, gótikus templomaival, fennhéjázó civilizációjával, közömbösségével és értéktelen jelszavaival, egy nagyképű és gőgös Nyugat, aki barbárnak nevezi azt, aki érte harcol, és akinek eszébe se jut, hogy kezét nyújtsa annak, aki elbukik ebben a harcban.”

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint.” (Részlet a könyvből)

A kötet főként Erdély II. Világháborús eseményeinek hiteles magánemberi krónikája és a legvégsőbb humánum megszólaltatója. A szerző igazság- és szabadságszeretete és önelemző magyarság-vallása példamutató a ma embere, a ma olvasója számára is.

Az Átoksori kísértetek Amerikában született főhőse – nagyapjához megtérve – húsz évet tölt Erdélyben. 1936–1956 között. Az archaikus élet ifjúkori emlékei… és megszállások, megaláztatások, börtön, forradalmi remények, félájult emigrálás….
Fájdalmak, kiábrándultság, helytállás, a remény fel nem adása jellemzi Wass Albert különböző idősíkokat felidéző regényét. Turcsány Péter

Tánczos ​Csuda Mózsi régi jó ismerőse a Wass Albert-regények kedvelőinek. Igazi székely góbé ő, Tamási Ábeljének kissé korosabb rokona, aki már a Tizenhárom almafa lapjain is székely furfanggal igyekezett boldogulni a történelem viharaiban. Tánczos Csuda Mózsival most újra találkozhat az olvasó, ha kézbe veszi Wass Albert Elvásik a veres csillag című regényét. A valós történelmi eseményekre épülő regény a bolsevista megszállástól az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi magyarellenes bosszúhadjáratig követi nyomon a Tánczos család történetét, s egy székely falu erőszakos elrománosításának stációit.

Tánczos ​Csuda Mózsi régi jó ismerőse a Wass Albert-regények kedvelőinek. Igazi székely góbé ő, Tamási Ábeljének kissé korosabb rokona, aki már a Tizenhárom almafa lapjain is székely furfanggal igyekezett boldogulni a történelem viharaiban. Tánczos Csuda Mózsival most újra találkozhat az olvasó, ha kézbe veszi Wass Albert Elvásik a veres csillag című regényét. A valós történelmi eseményekre épülő regény a bolsevista megszállástól az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi magyarellenes bosszúhadjáratig követi nyomon a Tánczos család történetét, s egy székely falu erőszakos elrománosításának stációit.

Az emigrációban angol nyelven írt, főleg az Erdélyben a magyarokkal együtt élő népek szokásvilágát megörökítő magvas novella-ciklus, amelyet Gálfalvi Ágnes fordított magyarra.