A Robinson-mítosz – a lakatlan szigetre vetődött magányos ember elképzelt viselkedésének s e viselkedés rugóinak – sajátos újraértékelése folyik a Péntek lapjain: a költői és filozófiai szinten folyó elvonatkoztatás nem válik a kalandosság kárára; fojtott, de egyre növekvő izgalommal követjük az új Robinson s még inkább az új Péntek testvér-kalandját, mely az ismert történettel összehasonlítva bőven szolgál meglepetéssel.

Matthew Thomas Bronxban született, és Queensben nőtt fel. A Chicagói Egyetemen szerzett diplomát, majd a Johns Hopkins Egyetem írói szemináriumán és az Irvine-i Kaliforniai Egyetemen tanult. Nem vagyunk magunk című regényét tizenkilenc nyelvre fordították le, számtalan díjra jelölték, s megjelenésekor a New York Times, a The Washington Post és a The Guardian is az év legjobb könyvei közé választotta.

Pantaleón ​Pantoja, a perui hadsereg ifjú századosa a szervezés valóságos géniusza. Legújabb megbízatása azonban minden eddiginél kényesebb: létre kell hoznia egy hölgyvendég-szolgálatot, hogy az Amazonas környéki dzsungelekben szolgáló, a trópusi hőségtől feltüzelt legénység szabályozott és ártalmatlan módon vezethesse le nemi gerjedelmeit.

Az ​Örökbecsű limlom minden eddiginél összetettebb képet nyújt Ljudmila Ulickaja ön- és világszemléletéről, élet- és művészetfilozófiájáról. A műfajilag is sokszínű kötetben az orosz írónő szinte az összes olyan dologról beszél, ami foglalkoztatta valaha. A személyesebb szövegekben, illetve a vele készült és a kötetbe beválogatott interjúkban kendőzetlen őszinteséggel fogalmaz magánéletéről, pályafutásáról.

1891-ben jelent meg Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye, amelynek addigra már óriási volt a híre. Több ezer másolat terjedt a műről szerte az országban, és mindenki el akarta olvasni azt a könyvet, amelyben a nagy író akkoriban szokatlan szókimondással beszélt a testi szerelemről, és emiatt a cári cenzúra egy ideig nem is akarta engedélyezni a kinyomtatását.

Tolsztoj két (külön-külön is sok ágú) szálból szőtte hatalmas regényét. Az egyik Rosztov gróf, Bolkonszkij herceg és több más család öregjeinek és fiataljainak regénye, mely híven tükrözi az orosz nemesség életét I. Sándor cár korában. A regény másik szála az 1812-es napóleoni hadjárat leglényegesebb cselekményeinek története. Bemutatja azt az igazságos védelmi háborút, amelyet az orosz nép, hallatlan szenvedések közepette, diadalmasan vívott meg a betolakodók ellen. Valóságos eposz ez, melynek hőse maga a nép.

A hetvennégy éves Anneke súlyos műtétjéből felépülve egy napon nyomtalanul eltűnik. Fia, Bennie, a félresikerült zeneszerző és Fred, Anneke új szerelme krimibe illő nyomozás után Splitben, egy teherpályaudvaron akad rá: minden megtakarított pénzével együtt Szarajevóba indult, hogy a város lakóit fegyverhez juttassa.

A világsikerű, Somerset Maugham-díjas regény, A Lempriére-lexikon, Lawrence Norfolk első műve. A XVIII. századi Londonban John Lempiére lázasan munkálkodik a klasszikus mitolgia ama leendő, ünnepelt lexikonján, amely az ő nevét viseli majd. Közben rábukkan egy, a tulajdon családja elleni összeesküvésre, amelynek gyökerei 150 évre nyúlnak vissza.

A háború utáni finn költészet és próza kiemelkedő alakja, Lauri Viita 1916. december 17-én született Tampere elővárosában, Pispalában. Úgyszólván minden írásának cselekménye szülővárosában játszódik. A végtelen bennünk van című regényben is a szülőhely tájait örökíti meg.

Laurent Seksik megindító regényében három sors szálai fonódnak össze és válnak szét. A szerző olyan történetet tár elénk, melyben az anyai fájdalom, a zseni gyengesége és az elfeledett fiú tragédiája egy-egy külön szólamként törik meg a csendet.
Laurent Seksik író és orvos, hat regény szerzője. Stefan Zweig utolsó napjai című művét tizenöt nyelvre fordították le.

Börleszk avagy nincs többé magány. A világhirű amerikai szerző egyik legfontosabb munkáját – több kritikusa szerint fő művét – végre ismét kezében tarthatja a magyar olvasó.

Kötetünk a társadalmi szatíra utánozhatatlan és kivételes tehetségű mesterének klasszikus novelláit gyűjti csokorba.

Dupont szenátor, a fáradt, öreg kutya nemcsak emberül tud beszélni, hanem macskául is. De hát a páratlan fantáziájú Boris Vian (1920-1959), a Tajtékos napok, a Pekingi ősz meg a Venyigeszú és a plankton írójának világában ez igazán természetes, mint ahogy az is, hogy a vapiti olyan, amilyennek a szenátor elképzeli, s nem amilyennek a zoológia tudja (Észak-Amerikában honos nagy agancsú szarvas), hogy a tahópályán csücsörkés buzogányok virítanak, Eldoramiban szimmancs mond jövendőt, vagy hogy a városi rezesbanda úgy éri el a girigáré-hangzatot („Dzuffa dzuffa girigáré dzuff dzuff csirigó”), hogy tagjai göböly formájúra kovácsolt érmeket csapkodnak egy csirigóhoz.

A Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.