Négy ​ember tölti együtt a karácsonyt egy cornwalli házban. Hárman közülük rokonok, ám látszólag alig van több közük egymáshoz, mint a negyedik vendégnek, akit a véletlen sodort az útjukba. Art természetíró-blogger, aki túl van egy szakításon, ám nem akar egyedül érkezni az anyai házba, ezért magával viszi a buszmegállóban megismert Luxot, és ezer fontot fizet neki, ha három napig a barátnőjének adja ki magát. Anyja, Sophia mindent feláldozott a karrierjéért, nyugdíjas éveit magányosan tölti a hatalmas családi házban, ahová karácsonykor megérkezik a testvére, Iris. A tékozló lány fiatalkorában elhagyta a családját, hogy környezetvédelmi és atomenergia-ellenes aktivista legyen, amit a húga még mindig nem tud megbocsátani neki. Az álbarátnő érkezése felforgatja a család életét, a rég szőnyeg alá söpört konfliktusok felszínre kerülnek, és hosszú évtizedek után a két testvér végre újra elkezd közeledni egymáshoz.

„Úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt – írja Baricco a könyvéről –, és úgy kell hallgatni mint a Tengeróceán morajlását.”
Sok-sok évvel, talán másfél századdal ezelőtt, hajótörést szenved egy vitorlás hajó. Legénységének és utasainak egy része megmenekül, tengernyi szenvedés árán. Egy hétszobás tengerparti kis szállodában különös vendégek gyűlnek össze. A természetben fellelhető határokat – most a tenger határait – kereső tudós; a tengert tengervízzel megörökítő festő; a titokzatos tengerész; a túlérzékenységből gyógyulást a tengernél kereső lány – a szállodát pedig egy tízéves gyerek vezeti. Mintha mindnyájan a tenger hívásának engedelmeskednének, oly véletlenül és oly szükségszerűen találkoznak e házban, mint Thornton Wilder szereplői a Szent Lajos király hídján.