Térben és időben ugyan távol esik tőlünk a kötet történeteiből elénk táruló világ, de bármennyire idegennek tűnik is a „walesi bárdok” világa, mégis az európai népek közös hagyományának egyik fontos fejezete. A magyar olvasó fülének pedig különösen nem cseng ismeretlenül a „walesi bárdok” kifejezés, elég, ha Arany János balladájára utalunk. De ki ne ismerné Arthur király nevét, ki ne hallott volna a Kerekasztal lovagjairól, Trisztán és Izolda szerelméről vagy Parszifálról, a Grál-lovagról, hogy Lear királyról, Shakespeare egyik király hőséről ne is beszéljünk. A walesi bárdok történeteit ma a világ Mabinogion néven ismeri. Ezt a prózában írott gyűjteményt korábbi lejegyzések alapján a XIV. században írták, legrégibb időkre visszanyúló történetei a kelta mondakincs számtalan elemét őrizték meg. G. Beke Margit feldolgozása – akárcsak Északi istenek és Északi hősök c. könyvében – olvasmányos, nem állítja olvasóit nehéz feladat elé, mégis éreztetni tudja a régmúlt, az ősi néphit és a meseszerű történetek elemeiből összeötvöződő különös világ levegőjét. A történeti, néprajzi magyarázatokat és jegyzeteket Sz. Molnár Ágnes készítette, s ő válogatta ki a kötet gazdag fotóanyagát is.

Az egyik legjelentősebb óír hősmonda, a Táin Bo Cualnge, vagyis A cualngei bikarablás most kerül először magyar nyelvű feldolgozásban olvasóközönségünk elé.
Ez a versekkel élénkített prózai eposz az ulsteri mondakör fő elbeszélése, nem történeti forrásmű, de rendkívül értékes adatokat tartalmaz az ősi ír társadalom megismeréséhez. Költőileg a Nibelung-ének vagy az Edda fölötte állnak, de az ír-kelta mondák hamisítatlan eredetiségüket tekintve felülmúlják a germán emlékeket.
G. Beke Margit feldolgozása, akárcsak a walesi mondákat bemutató Bárdok, mesemondók c. kötetben, olvasmányos formában is éreztetni tudja a régmúlt különös levegőjét.