Költészetének új emelkedőjéhez érkezett el harmadik verseskötetével Ágh István. Korábbi verseinek elégikus, kesernyés poétája helyett most keményebb tartású, konokabb költőt ismerünk meg: tapasztaltabbat, többet tudót. A kötet egymást váltó ciklusaiban különös költői küzdelem részesei lehetünk. A lágyabb hangulatok, az oldottabb líraiság béklyózásának, „a tündér megkötö-zésé”-nek drámai folyamatát követheti képzeletünk, a világ konkrét dolgai, szférái között meg-megcsillanó elvontabb felismeréseket és ráérzéseket. Ekként vallatja Ágh az emberi lét egyszerre megemelő és kiszolgáltató örvényléseit. Hogy e lét tragikus és tisztító értelmét s így benne önmagát is megsejthesse, hogy fellobbanthassa az emberben parázsló szikrát. Hogy költőként és emberként is maga fölé nőhessen: „a feje fölé”.