Bvda, vulgo Ofen, prima & regia Vngarici regni ciuitas, ad Danubium sita: Quam Ptolemaeus Curtam, vel, vt alijs persuasum est, Salmum nominat. Fran: Ire.

Leírás

A Civitates orbis terrarum első kötetében Bécs látképével közös lapon jelent meg ez a kép. Felirata – Franciscus Irenicus Germaniae exegesis művét idézve közli, hogy a Duna partján fekvő Buda Magyarország első és királyi városa, s már Ptolemaiosz görög író is említi. Akkor, az i. u. 2. század közepén az aquincumi római kolónia töltött be fontos szerepet itt. A honfoglaló magyarok keresztény hitre térítése Géza fejedelem (megh. 997), majd fia, az államalapító I. István idejében (997-1038) folyt. A halálát követő anarchia alatt a pogány magyarok 1046-ban a Kelen- (ma: Gellért-) hegyről letaszították Gellért csanádi püspököt. A Várhegyen az első várat a tatárjárás (1241-42) után IV. Béla alapította. 1286-ban a királyné már e várból nézte a tatárok pesti pusztításait. A vár Nagy Lajos idejében (1342-1382) épült át királyi lakhellyé, majd Zsigmond idejében (1387-1437) burgundi szellemben kialakított, pompás szobordíszű palotává. Ezt az ún. Friss-palotát fejlesztette tovább Mátyás (1458-1490) olasz művészek remek alkotásaival. A kápolna mellett rendezte be díszes könyvtárát, a Bibliotheca Corvinianát. Buda ekkor élte fénykorát. 1473-ban itt működött az első hazai nyomda, Hess András sajtója s az 1480-as években a domonkosok rendi főiskolája. Az 1572-ben megjelent látkép nem az akkori Budáról készült, hanem Erhard Schön Buda 1541. évi ostromát ábrázoló fametszetének egy részletét ismétli meg. Nyugat felől, de fordított helyzetben látható rajta a Várhegy és a Gellérthegyen lévő erőd, Pest városa helyén pedig a valóságban nem létező hegyek. Jól kivehető viszont a képen a Várhegyet védő, tornyokkal erősített, vastag várfal, s mögötte a 13. századi templomok sora: balról a Mária Magdolna-templom, középen a Domonkos-rend egyháza és a mai Mátyás-templom, jobbra a Ferences-rend elpusztult temploma. Feliratok utalnak a királyi palotára, alatta a fallal védett és Bonfini szerint változatosan díszített kertekre, a fürdőkre és a pompás márványcsarnokra. Bár a látkép ismeretlen rajzolója három magyar ruhás alakot ábrázolt a királyi vár előtt, 1541-től ezt már nem a magyarok birtokolták. A török sereg, amely 1526-ban meg-szállta, kifosztotta, elhagyta, majd 1529-ben ismét elfoglalta és az ellenkirály Szapolyai Jánosnak engedte át a várost, az ő halála után, 1541. szeptember 2-án csellel megszállta, és 1686-ig meg is tartotta Budát. (Soltész Erzsébet. Régi magyar várak. Helikon, 1993.)