Leírás
„Csak a gúny sért, nem a nevetés, legkevésbé az a nevetés, legkevésbé az a nevetés, melyet a groteszk tud kiváltani. Nevetünk, amikor fölfelé megy a hullámvasút, de sikoltva zuhanunk lefelé, viszont ki ülne föl egy vízszintes hullámvasútra? Más szóval van a szenvedésnek egy olyan foka, amely már csak áttételesen közölhető. (…) De visszatérve a Tóték-hoz: nekem a háború volt életem legnagyobb, sorsdöntő élménye, és most úgy érzem, hogy ebben a regényben írtam meg igazán. Persze nemcsak a háborút akartam benne megírni.”
Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.
Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körölöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kis regény.”
Értékelések
Még nincsenek értékelések.