A barokk stílus megjelenése Magyarországon is az ellenreformációs törekvésekhez, a jezsuita rend térhódításához kapcsolódik. A másfél évszázados török megszállás után ocsúdó ország területén itáliai, osztrák és német mesterek honosították meg. Eleinte szorosan összefonódott a nemesség függetlenségi, újraegyesítési törekvéseivel. Mindemellett a protestáns vallású Erdély késő reneszánsz tradíciója miatt a keleti országrészben csak igen sokára talált utat magának. Idővel nemcsak az egyházi, főúri megrendelések készültek a barokk jegyében: a 18. század folyamán az építészeti, képző- és iparművészeti alkotások uralkodó nyelvévé vált. Elterjedésében nagy szerepet játszott a térség fokozatos gazdasági megerősödése és újjáépítése, valamint Habsburg-orientácója.

Van-e valamilyen eszmei rend a Magyar Szent Korona képei közt? Miért csak nyolc apostol van rajta? Miért nem egynyelvűek a feliratok? Hogyan függ össze ikonográfiailag a Magyar Szent Koronán a „görög nyelvű rész” és a „latin nyelvű rész”? Tájolható-e a Magyar Szent Korona? Van-e valamilyen szándékolt aritmetikai rend a Magyar Szent Koronán?

R. L. Gregory és E. H. Gombrich neve nem ismeretlen már a magyar olvasók előtt. Az értelmes szem, valamint A művészet története és a Művészet és illúzió c. magyarul is megjelent művek szerzői más neves szakemberekkel szövetkeztek e könyv megírására, hogy megkíséreljék ledönteni a „két kultúra” közötti válaszfalakat. Az észlelés és a művészet illúzió címszavával összefoglalható jelenségét próbálja meg értelmezni és magyarázni a fiziológus, a biológus és a művészettörténész egyaránt. A könyv szerzői nagy felkészültséggel tárgyalják a látás fiziológiájának (Blakemore), a percepció (Gregory), az állatvilág (Hinton), a látás kultúrákhoz kapcsolódó történeti fejlődésének (Deregowski), a művészet (Gombrich) és különösen a 20. századi képzőművészet (Penrose) problémáit a választott nézőpont felől közelítve, felhasználva a pszichológia, az élettan és a művészettörténet e téren rendelkezésre álló eredményeit. Mind a humán, mind pedig a természettudományos felkészültségű olvasó hasznosan és élvezettel mélyedhet el e tanulmányokban, követve a szerzőket izgalmas felfedező útjukon, az illúziótól a valóságig.

A szerzőnek – saját tapasztalataira és számos nagy művész, tudós vagy pedagógus meggyőződésére támaszkodva – az a véleménye, hogy a művészet különös tulajdonságai miatt „nem megtanítható”. Rengeteg ismeret és készség átadható és elsajátítható ugyan a művészettel kapcsolatban, elméletben és gyakorlatban egyaránt – csupa olyasmi, „amit minden művelt embernek illik tudnia” –, de éppen a legfontosabbhoz, ahhoz a bizonyos „kimondhatatlanhoz”, amelynek megragadására minden művész és minden műértő törekszik, kizárólag személyes utak vezetnek.