Aki e könyv képeit végiglapozza, lépten-nyomon ismerős arcokra bukkan. Az ember nem tudja pontosan, hol is találkozott ezekkel a férfiakkal, asszonyokkal, leányokkal, de bizonyos benne, hogy valamikor, valahol már látta őket… Holbein egyszerű titka az, hogy mihelyt arcába néz valakinek, leomlik előtte minden nemzeti, társadalmi válaszfal: csak az embert látja… Mély részvét van ezeken a rajzokon? Vagy részvétlen igazmondás?… Egy bizonyos: Holbein egy szál krétával a kezében képes a legritkább, szinte már csodaszámba menő emberi magatartásra: a valóság manipulálatlan visszaadására…
Akinek a vers ma is fontos, talán megkérdezi magában, elnézve Holbein rajzait: ugyan milyen verseket olvashattak, hallgathattak, dalolhattak ezek az emberek? Kis antológiánk erre a kérdésre próbál felelni… Gazdag és különös lírai flórát mutat be e gyűjtemény. S olyan korszakot, mely a magyar műfordítók figyelmét – furcsa módon – szinte teljesen elkerülte eddig. Nem habozok kimondani: fölfedező útra hívom és viszem az olvasót.