A ​német szövetségi rendszer az 1943-as kurszki hadművelet során végérvényesen elveszítette a hadászati kezdeményezést a Szovjetunióban. Az 1943 végére kialakult helyzetből – ahol az ellencsapások dacára szinte folyamatos volt a német visszavonulás, és a szovjetek már a Kijevtől nyugatra lévő területeket is visszafoglalták – könnyen az következhetett, hogy a Vörös Hadsereg ukrajnai előrenyomulása a következő év első hónapjaiban akár a Kárpát-medence keleti előterét is elérheti. 1944. március elején a keleti hadszíntér déli részén, Ukrajna nyugati területein a szovjet csapatok az úgynevezett „második sztálini csapás” keretében a német 1. páncéloshadsereg megsemmisítését tervezték. A seregtest élén Hube páncélostábornok, az egyik legtapasztaltabb páncélosparancsnok állt. Ő és az elöljáró Dél Hadseregcsoport főparancsnoka, Erich von Manstein tábornagy mindent elkövetett, hogy elkerüljenek egy újabb sztálingrádi (vagy még annál is nagyobb) léptékű német vereséget. A szovjet 1. Ukrán Front főerői, élükön Zsukov marsallal, heves harcokban, súlyos veszteségek árán 1944. március végéig szinte teljesen bekerítették a német páncéloshadsereget. Ez azonban nem mozdulatlanul várta a felmentést vagy a keserű véget, hanem mozgóvédelemben, terepszakaszról terepszakaszra, folyótól folyóig vonult vissza a saját csapatok felé, ráadásul végül nem is abban az irányban, amerre a szovjet felderítés gondolta.