Valószínűleg ​nem túlozunk, ha azt állítjuk: máig nem hálás pálya a nőíróé. Hasonlóképpen nem túlzás kijelenteni: a múlt századfordulón már az is gyanúsnak számított, ha egy nőnek irodalmi ambíciói voltak. Csak mostanában fordul az érdeklődés e korszak gyakran tragikus sorsú nőírói felé, akik sokszor önmaguk sem hitték, hogy méltó versenytársai lehetnek „erősebb nemhez” tartozó kollégáiknak. Közéjük tartozott a szépséges hevesi leány, Rosenfeld Bella – írói nevén Fehér Judit –, akinek Bródy Sándor egyszerre lett férje és versenytársa. A „nap lovagja” mellett Rosenfeld Bella sok éven át a szó szoros értelmében el- illetve lefojtotta tehetségét. Csak akkor tért vissza az irodalomhoz – amint e könyvből kiderül, saját tehetsége iránt kétségekkel telve –, amikor cáfolhatatlanul bebizonyosodott, hogy házasságuk, annak ellenére, hogy öt gyermek született belőle, eleve elhibázott volt. Csupán néhány év jutott neki írásra: 1908-ban, harminckilenc évesen meghalt. Rövid alkotó korszakában született az e könyvben újraközölt, először 1906-ban megjelent Asszonyok című novellagyűjteménye és néhány más munkája.

Nem, nem elírás, Jankovics Marcell tudatosan választotta a kellemesen lágy hangzású emlékiratok szó helyett a Lékiratokat könyve címéül. Ezzel utal arra, hogy saját és családja múltja „többé-kevésbé nem kedves” számára, még ha alapvetően derűs természetének köszönhetően „igyekszik kedélyesen szemlélni”.
A regényes életrajz J. M. élete első 19 évére terjed ki, ám a valós történelmi háttér, amit felrajzol, majd egy fél évezred: felvázolja egész családjának történetét is, visszamenvén az időben az egykori horvát, székely, örmény, lengyel ősökig.