Az etruszkok iránt érdeklődő szinte kivétel nélkül valamennyi lexikonban a következő ingerlően rövid mondattal találkozik: eredetük ismeretlen; még nem felderített; vitatott.” Könyvünk szerzője „[…] felkerekedett, és az etruszkok nyomába eredt. Éveken keresztül barangolt az egykori Etruriában, makacs kitartással felkutatott minden etruszk emléket, faggatta őket, és faggatta az olasz etruszkológusokat. E könyvében az így szerzett tapasztalatait olvashatjuk, a kutatásai alapján felállított saját hipotézisét az etruszkok származásáról. Miközben végigkalauzolja az olvasót a hajdani Etruria csodás tájain, megismertet bennünket e nagy kultúrájú nép történetével, művészetének ma már zömmel múzeumban őrzött emlékeivel.

Az Előszóból: Az ókori civilizáció a szokványos nézet szerint abba pusztult bele, hogy erői századokon át tartó halálküzdelemben lassanként egészen felőrlődtek. Ez a felfogás azonban, legalább a nyugati világra vonatkozólag, egyáltalában nem áll helyt a mélyebben kutató történeti kritika előtt. Mikor Alexander Severust lázongó légiói időszámitásunk 235-ik évében meggyilkolták, az antik civilizáció épülete még mind a három világrészben, Európában, Afrikában és Ázsiában, rendületlenül állott. A templomokban, amelyeket az utolsó századok folyamán az egyre fokozódó jólét minden elgondolható pompával emelt vagy állitott helyre, a görög és római politheizmus istenei s a se görög, se római eredetű, de görögösitett vagy rómaiasitott provinciális istenségek őrködtek az egész világbirodalom eddigi társadalmi rendje felett. Sőt a politheizmus termékeny talajából az utolsó két század folyamán uj kultusz sarjadt ki, amely mint a birodalmi egység hódolatot parancsoló szimbóluma még a harmadik század kezdetén a Rajnától az Eufrátig uralkodott a sziveken. Felületes, de fényes civilizáció, a hellénizmus, románizmus és orientálizmus elegyének világpolgári jellegű terméke, vonta be az egész birodalmat – mint drága máz a fayence-edény durva felületét