-
A lélek útjai Istenhez (Itinerarium mentis in Deum)
0„A lélek útjai Istenhez” ennek a könyvecskének a címe. Szent Ferenc Atyánk tanított meg rá, hogy minden teremtményben Istent keressük, s minden dologban az Isten képmását lássuk. Ha valaki, a Naphimnusz költője s a teremtés dalnoka értett ahhoz, hogyan lehet a gyarló teremtmények lépcsőjén Istenhez emelkedni. Amit Szent Ferenc a maga életében megvalósított és fiaiban sürgetett, ahhoz írt útikalauzt Szent Bonaventúra a középkor tudományos nyelvén. A világ az ő szemében csak lépcső és zarándokút Isten felé, akiben egyedül nyugszik meg a lélek s találja meg a békét.
-
Elöljárók aranykönyve (De sex alie Seraphin)
0Szent Bonaventura hosszú éveken keresztül, csak egyetemes rendfőnöki minőségében húsz évig viselte az elöljárói tisztséget. S hogy mekkora bölcsességgel a szentség és a józan ész harmóniájának milyen tökéletes összhangjában, mi sem bizonyítja jobban, mint ez a kis mű. A neveléstudomány még nem volt külön ága az akkori szellemi törekvéseknek, nem egy pontban túlhaladtuk még a száz éve élt nemzedék pedagógiai felfogását is. Szent Bonaventúra szerzetesnevelési elvei máig is helyt állnak, s a modern jellemtudomány közösségi életre vonatkozó vizsgálatai tételről tételre igazolják a nevelők középkori mintaképének felfogását. Nem is tudjuk, mit csodáljunk benne jobban, a nevelőt-e, a lélektan művelőjét-e, vagy azt a tapasztalatot, amely egész könyvét alátámasztja. Eredetileg elöljáróknak írta. Azonban úgy, hogy az alattvaló is értsen belőle. Sőt jobban tanulhat belőle az alattvaló, mint az elöljáró, mert az alattvaló minden lehetséges magatartása, hibáinak forrása, javításának módszere oly találóan van meg benne, hogy felér egy alapos önvizsgálattal vagy inkább lelkigyakorlattal. De az elöljáró is szembe mer nézni önmagával ebben a műben. Nemcsak azt hangsúlyozza, hogy az elöljáró Isten helyettese, hanem a felelősségérzetet is felkelti, s a gyengékkel szemben krisztusi türelemre, szeretetre, aggodalomra és tapintatra inti.
-
Imádónak és imádottnak könyve
0Szemlélődések az év minden napjára.
Ramón Lull
Valamikor nem volt kaland, melyben részt ne vett volna: forró katalán vére belehajtotta. Fiatal, mallorkai nemes fiú – 1235-ben született Palmában – az aragón királyi udvarban nemcsak lovagi ügyességet: kalandot és veszélyt is kitanult. Parlagon hevertette óriási tehetségeit, s ment a könyvek elől a vére után. Azt mondják, szenvedélyében egyszer még a templom hajójába is berobbant lovával… Ekkortájt kezdi üldözőbe fogni a Keresztrefeszített, látomásokban, jelenésekben. Ramón olthatatlanul beleszeret az Üdvözítőbe: ezentúl minden vérét, temperamentumát Neki fogja szentelni. Valódi-e vájjon ez az ő nagy változása, új élete? Kettős próbáját adja ennek: magányban és tevékenységben.