Szemérmes mottó. De vád rejtezik mögötte és történelmi igény. Nem kér, nem követel: bejelent. Jogosan. Hogyan kell írni az 1944-es évről? Sebeket tépő szenvedéllyel, vagy óvatos tapintattal? Literátus pátosszal, vagy tárgyilagos, koppanó mondatokban? Kortársi iszonyattal, a túlélő alázatával, az akaratlan cinkos bűntudatával, vagy a vétlenek hűvös nyugalmával? Hisz valamennyiünknek köze volt hozzá. A nézőknek, mert nézők voltak, a hóhéroknak, mert hóhérok voltak, az áldozatoknak, mert áldozatok voltak. Valamennyiünknek köze van hozzá: a túlélőknek, a szemtanúknak, a később születetteknek és az ezután születendőknek, mert ami akkor történt: immár csakugyan magyar történelem.