A ​történetírás nagyon hosszú ideig a népek eredetmitoszával, az uralkodóházak és háborúik historiájával, majd pedig az állam történetével volt egyértelmű. Olyan sokáig, hogy ez az értelme a köztudatban – olykor a szakmai köztudatban is – itt-ott máig kísért. Pedig századok óta, hol alig láthatóan, hol követelőzőbben, van egy másik történelem is, amely tagadja a hagyományos képet, többet, mélyebbet akar tudni az emberi lét múltbeli kiterjedéséről.
Ezt a másik történelmet kívánja tanulmányával a szerző szolgálni. Arról szeretne szólni, aki a hagyományos történelemkönyvekből rendszerint kimarad: az átlagemberről. A közemberről – többszörös szűkítésben: mert a százarcú létből a végső kérdést, az életben maradás esélyeinek ügyét teszi alapszempontjává. S az életbiztonság dolgát viszont meglehetősen kis időegységben és térdarabkán vizsgálja: a szülőföldi tájak történetének abban a százéves szakaszában, amely 1848-at megelőzte.

A ​Nemzet és emlékezet sorozat ötödik darabjaként megjelenő kötet az 1867-es kiegyezés előtörténetével és tartalmával, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia változó megítélésével foglalkozik. A sorozat ismert szerkezetét követi: elsőként a kiegyezés létrejöttére vonatkozó, igen szerteágazó forrásokból ad bő válogatást, tudatosan törekedve az összetett alkufolyamat minden elemének a megjelenítésére. A második részben reprezentatív áttekintés található a kiegyezést övező korabeli politikai vitákról, illetve a dualista rendszer összeomlása után született értékelésekről. A harmadik nagy fejezetben pedig az osztrák és a magyar történettudomány kiegyezésről alkotott vélekedésének az elmúlt öt évtized során fokozatosan bekövetkező módosulásai követhetők nyomon. Végül helyet kaptak az 1867-es kompromisszum sajátosságait feltáró szaktanulmányok, valamint a Monarchiával kapcsolatban máig tapasztalható nosztalgia okait firtató írások. A kötetet a gazdag képanyag, illetve a témakör forrásait és szakirodalmát áttekintő értékelő bibliográfia teszi még használhatóbbá.

Történelmi múltunk jeles napjairól ma már sokat tudunk; annál kevesebbet az „ünnepeket érlelő” hétköznapokról, a szürkének nevezett tömeg, a nép életéről. Arról az életről, amelyről oly sajátosan, de híven vallanak az elkövetett bűnök és az elszenvedett büntetések. A szerző, a felvilágosult abszolutizmus időszakának kiváló kutatója a korabeli rabtabellák alapján ad lenyűgözően érdekes képet a XVIII. század végi bűnesetekről s az igazságszolgáltatás korántsem egységes és következetes működéséről. Megtudhatjuk, kik és miért „időztek” hosszabb-rövidebb ideig a megyék vagy városok börtöneiben, milyen bűn-cselekmények voltak a leggyakoribbak, hogyan változott vidékenként egyes bűntettek megítélése, a büntetések módja és mértéke.
Ez az alapvető jelentőségű munka szinte egyedülálló vállalkozás a magyar jogtörté-netírásban. Olyan könyv, melyet haszonnal és élvezettel forgathat szakember és laikus egyaránt.

Grünwald ​Béla nevét bizonyára kevesen ismerik, a 19. századi, felvidéki származású politikus és történész nem írta be a nevét az örökkévalóságba. Lackó Mihály tanulmánya több, mint történelmi dolgozat: olyan munka ez, mely tetten éri a sorsképződést a történelem és a személyiség metszésvonalaiban. Egy személy elbukását ábrázolja és elemzi, a pályafutás buktatóin átvergődő, ám végül az öngyilkosságot választó életutat mutatja be. A történelem kínálta szerepek, a bennük való feszengés, a társadalmi kompromisszumok és felemás lázadások sora: ez a históriai oldal; egy személyiség ambíciói, belső és külső konfliktusai, a neurózisokba való menekülés és a velük való küzdelem, a törekvés az önismeretre, a kínlódás a szerepekkel ez a pszichológiai oldal. A lehetőségek terét a történelem határozta meg: a társadalmi porondon való fellépést csakúgy, mint azt a szellemi horizontot, melyben a személy bemérhette cselekvéseit és önnön kvalitásait, illetve fogyatékosságait. Grünwald nem volt zseni, és éppen ezáltal vált vizsgálhatóvá életútjának példáján a személy (psziché)történelem reláció feszültsége. Lackó Mihály e tanulmánya remekmű a maga nemében.

E kis könyv arra vállalkozik, hogy áttekintést adjon az 1944–1948 közötti évek legérdekesebb, legizgalmasabb eseményeiről. Mindenekelőtt annak a küzdelemnek a menetét és eredményeit követi nyomon, amelyet a munkáspártok köré törörülő baloldal a politikai hatalom megszerzéséért folytatott. Igyekszik árnyalt és sokoldalú képet festeni a pártpolitikai harcokról. Megkisérli fölfedni a koaliciós pártok cselekedeteinek hátterét, osztálymeghatározottságát. A korszak szereplőit korabeli tetteik alapján ítéli meg.

Harcostársai és barátai írják meg ebben a kötetben visszaemlékezéseiket a Horthy-korszak legjelentősebb polgári politikusáról, aki a legnagyobb utat tette meg, amíg az uralkodó osztály, az ellenforradalmi rendszer szolgálatától eljutott a magyar nép igazának képviseletéig, az antifasiszta harc vállalásáig, végül a sopronkőhidai mártírhalálig.

Imreh István, a volt kolozsvári Bolyai Tudományegyetem tudós professzora több megjelent kötetéből készült e tematikus tanulmánygyűjtemény. Célja kettős: egyrészt ízelítőnek szántuk a hazai olvasó számára, hogy fogalma legyen, milyen különleges feladatokkal látta el a történelem az erdélyi tudósokat a kisebbségben élő nép identitástudatának kiművelésében, másrészt- ennek megfelelően- hogy milyen történelmi fikciókkal kell szembeszállniok a délibábos önáltatás vagy a csüggesztő önostorozás csapdáit kikerülendő.

A Nemzet és emlékezet sorozat második darabjaként megjelenő kötet a történelmi Magyarország fölbomlása, a trianoni békeszerződés megalkotása, valamint politikai és szellemi utóélete dokumentumainak gazdag gyűjteménye. Az egykorú források mellett a szakirodalom jellegadó műveinek több évtizedre visszatekintő válogatása, valamint a békeszerződés és a békerevízió kérdéseivel foglalkozó roppant tömegű ideológiai-publicisztikai termés legfontosabb és legtanulságosabb szemelvényei kapnak helyet benne. Végül széles körű annotált bibliográfia tekinti át a témakör forrásanyagát és a kapcsolódó történeti visszaemlékezéseket, valamint az utóbbi években rendkívül megszaporodott és differenciált szempontokat megjelenítő szakirodalmi munkákat.